Vágólapra másolva!
Kiborították a cselgáncs-vb riói szervezői a Csernoviczki családot: Éva kiesett a nyolcaddöntőben, édesapja, Csaba a bírót és a szervezést is kritizálta.

Csernoviczki Éva a második meccsén kikapott a cselgáncs-vb 48 kilósainál, a kubai Maria Celia Laborde vazaarival nyert ellene.

A könnyeivel küszködő magyar dzsúdós helyett edzője és egyben édesapja, Csernoviczki Csaba elemezte a történteket: "Nem volt semmi előjele ennek a váratlan vereségnek, Évi az első meccsén gyönyörű ippont dobott, és most a kubai karfeltolásos vazaarija után ő uralta a meccset, szerintem az ellenfelet három intés után le lehetett volna léptetni, ráadásul Évi vazaaris akcióját lehúzták jukóra.

"Nem szeretek a bírókkal foglalkozni, de most benne lehetett, hogy a négy között a hazai versenyzőnek majd jobban jön a kubai, mint Évi. Az olimpiáig még hátravan két vb és három Eb, májusban kezdődik a kvalifikáció, úgyhogy készülünk tovább."

Csernoviczki Csaba sok világversenyen járt már, de ilyen rossz szervezést még sehol sem tapasztalt, a nap első feladata az volt, hogy meg kellett küzdeniük a csarnokba jutásért. A nagy forgalomban ugyanis háromnegyed órát utaztak a szállodától a csarnokig, ahol öt mérkőzéssel hamarabb szólítják a bevonuláshoz a versenyzőket, akik a légkondicionáló hideg szelében várakoznak.

"Nem tudom, hogy akarnak itt olimpiát rendezni, ha ilyen problémákkal küzd a város, de érdekes lesz."