Vágólapra másolva!
A 81 kilogrammos Csoknyai László kikapott a legjobb 32 között, ezzel befejezte szereplését csütörtökön a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a februári Hungária Kupán és a júliusi Universiadén bronzérmes Csoknyai az argentin Ivan Duarte legyőzése után vazaarival kikapott az áprilisi, budapesti Eb-n ötödik orosz Ivan Vorobjevtől.

"Az első két percben partiban voltam az orosz sráccal, de miután megintettek, úgy éreztem, hogy mennem kell előre, és akkor csinálta meg rajtam az ellenfelem a vazaarit. Nem fáradtam el, hajtottam végig, és azt hiszem, megtettem mindent" - nyilatkozta a Kossuth Rádiónak.

Mivel korábban súlycsoporttársa, a honvédos Krizsán Szabolcs is kiesett, ezzel a magyarok számára helyezetlenül ért véget a riói vb negyedik napja is.

A pénteki versenynapon Tóth Krisztián (90 kg), Szabó Franciska (70) és a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (78) lép tatamira a Maracanazinho Arenában.