Vágólapra másolva!
Második ezüstérmét szerezte Szilágyi Liliána a junior úszó-világbajnokságon, a zárónapon 100 méteres pillangóúszásban zárt másodikként. A magyar csapat három ezüsttel tér haza Dubajból.

Szilágyi Liliána az esemény egyik legjobbjával, a hat világbajnoki csúcsot felállító Szvetlana Csimrovával vívott nagy harcot: az előfutam és az elődöntő alapján kevés esélyt adtak neki, ehhez képest egészen fantasztikusan jött a második ötven méteren, és valóban nagyon kevésen múlt, hogy nem fogta be orosz riválisát. Végül 39 századdal maradt el mögötte (58.73 másodperc volt az időeredménye), de egyáltalán nem volt elkeseredett. Igaz, az eredményhirdetést követően azért a könnyeivel küszködött.

"Azt hiszem, egy kicsit lassan kezdtem, de ebből is tudok tanulni, ez a legfontosabb. Nagyon örülök ennek az eredménynek, igazán nem vártam, hogy két érmet tudok szerezni, pláne azok után, hogy... Nagyon nehéz volt összeszedni magam. Próbáltam kizárni, ami a nagypapámmal történt. Elnézést" - mondta könnyeivel küszködve a közelmúltban elhunyt Gyarmati Dezső legkisebb unokája. "Eddig valahogy távol tartottam magamtól ezt, de most egyszeriben rám szakadt. Szóval, mindenképpen a nagypapámnak ajánlom ezt a két szép ezüstérmet!"

"Tudom, hogy lesz ez még jobb is, fényesebb is!" - tette hozzá Szilágyi, aki a két ezüsttel, a magyar csapat pedig összesen hárommal zárta a világbajnokságot.

A zárónapon Szilágyin kívül még Földházi Dávid szerepelt a finálékban, és 200 háton végül a hatodik helyen végzett (Sebestyén Dalma nem jutott tovább a 200m mell előfutamaiból).

A hatfős magyar csapat a várakozásoknak megfelelően szerepelt a tapasztalatszerzésre szánt eseményen. Legközelebb két év múlva Szingapúrban találkoznak a legjobb tiniúszók, majd 2017-ben Budapest lesz a házigazda, ahol a 2021-es vébére tervezett, de a junior vb-re már elkészülő új uszodakomplexumban tartják a viadalt.