Lepaktált az aktivista befektetővel a Microsoft

Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást kötött a Microsoft az egyik legnagyobb befektetőjével, aminek következtében a ValueAct Capital alaposan beleszólhat a jövőben az igazgatótanács összetételébe. A társaság elsősorban a felhő alapú szolgáltatásokat, valamint a nagyobb részvényesi érték felszabadítását szeretné előtérbe helyezni, ám jelenleg még igen nehéz hosszabb távú következetést levonni a megállapodás tényéről.
Vágólapra másolva!

Együttműködési megállapodást kötött egymással a Microsoft, és egyik legnagyobb részvényese, a ValueAct Capital, melynek értelmében Mason Morfit, a ValueAct elnöke a Microsofttal folytatna tárgyalásokat a jövőbeli igazgatósági tagokról, valamint különféle üzleti kérdésekről is. A Microsoft szerint továbbá az együtt működés Morfit igazgatósági taggá választási opcióját is tartalmazza.

A technológiai cég ezzel folytatná a korábban már beharangozott nagy átalakításokat, aminek keretében legutóbb épp Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója is bejelentette az elkövetkező 1 évben történő lemondását. A ValueAct előretörésének köszönhetően pedig vélhetően a befektetői érdekérvényesítés is emelkedhet, főleg úgy, hogy az új vezérigazgató megválasztásába akár Morfit is beleszólhatna.

A megállapodás értelmében viszont a befektető nem venne részt a következő évi esetleges osztalékról szóló szeptemberi igazgatósági ülésen, hiszen csak 0,8 százalékos részesedéssel rendelkezik. Az ügyhöz közeli források pedig kiemelték továbbá azt is, hogy a ValueAct inkább a felhőalapú szolgáltatások irányába szeretné elmozdítani a Microsoftot, semmint a PC piacon való terjeszkedést preferálja a cég.

Bár elsőre azt mondhatnánk, hogy a Microsoft valamelyest elmozdult a befektetői igények teljesítésének irányába, hosszabb távú következtetést azonban ebből még igen nehéz lenne levonni. Az árfolyam sem mutatott komolyabb emelkedést a bejelentés hatására pénteken, 33,5 dollár közelében nyithat majd kedden a papír.

A Microsoft árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Investor.hu