Vágólapra másolva!
Könnyedén jutott be az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe Rafael Nadal, aki pályafutása során hetedszer találkozott Tommy Robredóval, és hetedszer is legyőzte. A legjobb négy között a francia Richard Gasquet következik, aki ellen szintén százszázalékos a mérlege.

A férfi elődöntők közül Richard Gasquet okozott nagyobb meglepetést, a nyolcadik kiemelt francia olyan magabiztosan kezdett, hogy teljesen meglepte a negyedikként rangsorolt David Ferrert. A spanyol mire felocsúdott, addigra kétszettes hátrányban volt, ahonnan még kiegyenlített ugyan, de az ötödik játszmában nem tudott élni a bréklehetőséggel. Gasquet viszont igen, így 203 perc után ő örülhetett.

Rafael Nadal Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Rafael Nadal hozta a kötelezőt, hetedszer játszott honfitársa, Tommy Robredo ellen, ezúttal is nyert, és a játékot ezúttal szó szerint is lehet érteni, a 6:0, 6:2, 6:2-es eredmény nem sok ellenállásról tanúskodik.

Az elődöntőben is Nadal az esélyes, eddigi kilenc egymás elleni mérkőzésüket megnyerte, és Gasquet mindössze három szettet fogott ellene, utoljára 2008-ban. A francia eddig egyszer jutott elődöntőbe Grand Slam-tornán, még 2007-ben, Wimbledonban.

Eredmények, US Open, férfi egyes, negyeddöntők:
Nadal (spanyol, 2.) - Robredo (spanyol, 19.) 6:0, 6:2, 6:2
Gasquet (francia, 8.) - Ferrer (spanyol, 4.) 6:3, 6:1, 4:6, 2:6, 6:3

női egyes, negyedöntő:
Azarenka (fehérorosz, 2.) - Hantuchová (szlovák) 6:2, 6:3
Pennetta (olasz) - Vinci (olasz, 10.) 6:4, 6:1
S. Williams (amerikai, 1.) - Suárez-Navarro (spanyol, 18.) 6:0, 6:0
Li Na (kínai, 5.) - Makarova (orosz, 24.) 6:4, 6:7, 6:2

Az elődöntő párosítása:
S. Williams (amerikai, 1.) - Li Na (kínai, 5.)
Pennetta (olasz) - Azarenka (fehérorosz, 2.)