Megfúrnák az évtized üzletét

Vágólapra másolva!
Megakadályozná a világtörténelem harmadik legnagyobb felvásárlását a Verizon Communications egyik részvényese, aki már meg is tette a szükséges jogi lépéseket az ügyben. Natalie Gordon szerint az amerikai Verizon jóval többet fizet a Vodafone-nal közös leányvállalatának teljes bekebelezéséért, mint amennyit az valójában ér. Eközben a Vodafone azon töpreng, mihez kezdjen az ölébe hullott dollármilliárdokkal.
Vágólapra másolva!

Megfúrná a Vodafone-nal múlt héten létrejött üzletet a Verizon Communications egyik részvényese, Natalie Gordon. A tulajdonos már meg is tette a szükséges jogi lépéseket a 130 milliárd dolláros felvásárlás megakadályozására - írja a The Daily Telegraph.

Mint ismert, a Vodafone és a Verizon Communications a múlt héten kötött üzletet, melynek keretében a brit telekomcég eladja a közös leányvállalatukban meglévő részesedését amerikai partnercégének. A 130 milliárd dolláros vételárral a történelem harmadik legnagyobb felvásárlása jött létre, míg a telekomszektorban, és ebben az évtizedben abszolút elsőnek számít a "deal".

Gordon viszont úgy véli, hogy a Verizon jóval többet fizet a Vodafone részvénypakkjáért, mint amennyit az valójában ér. A befektető szerint a Verizon részvényesei a tulajdoni hányaduk felhigulásával, befektetésük értékvesztésével fognak szembesülni az ügylet miatt. Gordon ezen túl rámutatott, hogy a Moody's hitelminősítő visszavágta a Verizon hitelbesorolását, valamint a részvények árfolyama több mint 7 százalékot zuhant, mióta a tárgyalások megkezdődtek a két cég között.

Verizon Communications árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo

A Moody's amiatt döntött a leminősítés mellett, mert a tranzakció teljesítéséhez 67 milliárd dollárnyi hitelt használ majd fel az amerikai cég, amivel már 116 milliárd dollárra duzzadt az adóssága.

Ráadásul a Financial Times szerint a Verizon további forrásbevonásra készül, mivel a vételár egyik részének teljesítését százéves lejáratú kötvények kibocsátása révén oldaná meg. Ilyen módon 50 milliárd dollárt vonnának be forrásként, és a reklámkampányt ma fogja elindítani a vállalat.

Eközben a Vodafone gőzerővel gondolkozik azon, hogy mire fordítsa az "ölébe hullott" dollármilliárdokat. A brit telekomcég felvásárlásokat valósíthat meg, a cég afrikai, ázsiai és közel-keleti régiójának vezetője még a Bloombergnek mondta el a felvásárlás bejelentése után, hogy a Vodafone befektetési lehetőségek után kutat Afrikában. A hírek szerint a egyik célpont a Maroc Telecom, Észak-Afrika egyik legnagyobb telekomtársaság lehet, de a francia SFR bekebelezése is szóba került. Az SFR Franciaország második legnagyobb telekomtársaságának számít ügyfélszám alapján, és az idei első negyedévben 32 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett.

Forrás: Origo

Az SFR-ben már korábban is volt részesedése a Vodafone-nak, ám 44 százalékos tulajdoni hányadát 2011-ben eladta a Vivendinek 6,8 milliárd fontért. A brit vállalat egyébként már a nyáron megkezdte a terjeszkedéseket, amikor eldőlt, hogy felvásárolhatja a legnagyobb német kábelszolgáltatót, a Kabel Deutschlandot.

A Vodafone semmiképpen nem járt rosszul, ezt bizonyítja a részvényárfolyam elmúlt napokban mutatott nagyobb emelkedése. A papírok 14 százalékot drágultak az ügyletnek köszönhetően, és az ezután mutatott kisebb korrekció ellenére is 2002 eleje óta nem látott szintek környékén mozognak.

A Vodafone árfolyama (London)

Forrás: Origo