Jackie Chan-park lesz Pekingben

jackie chan
Vágólapra másolva!
A kínai főváros egyik külső kerületében, Jizsuangban tervezett látványosság öt különböző tematikus területet és kulturális kiállítótermeket foglal majd magában.
Vágólapra másolva!

Az új témapark megnyitásáról a kínai állami média számolt be, de a hollywoodi sztár megerősítette az a kínai Weibón vezetett mikroblogján. A parkban kiállítják majd Jackie Chan számos személyes tárgyát, köztük négy antik kínai faházat. A megnyitás időpontját még nem közölték, de a belépés a parkba a várakozások szerint ingyenes lesz, és csak néhány látványosságért kérnek majd pénzt - írja a Telegraph.

Jackie Chan nagyon népszerű Kínában is Forrás: AFP

„Amikor fiatal voltam, mindent meg kartam vásárolni, most meg mindenemet oda akarom adományozni" – írta a hongkongi színész a Weibón, hozzátéve, hogy egy ember boldogsága nem érhet fel mindenki örömével, és csak a kultúra tart örökké.

Nem csak Peking adózik tisztelettel Jackie Chan munkássága előtt. A legnépesebb kínai város, Sanghaj azt tervezi, hogy idén a világ első múzeumát nyitja meg, amely a színész négy évtizedes filmes karrierjét dolgozza fel. Lesz egy saját stúdiója is, ahol a látogatók kínai hírességekkel beszélgethetnek.