Svédországban is folytatódik a bankprivatizáció

Vágólapra másolva!
Végleg kiszáll a svéd állam a Nordea Bankból, miután közel 20 évvel ezelőtt egy mentőcsomag részeként szerzett benne tulajdonrészt. A költségvetés így 3,4 milliárd dollárral gazdagodik, amiből a tervek szerint az államadósságot csökkentenék. A Nordea befektetői viszont feltehetően nem örülnek a részvényenként 76 koronás árnak, mivel az a keddi záróártól 4 százalékkal marad el.
Vágólapra másolva!

Teljes részesedését eladja Svédország a Nordea Bankban, jelentette be kedden a svéd kormány, amiért 21,6 milliárd korona, vagyis 3,4 milliárd dollár ütheti a költségvetés markát. Az állam ezzel a maradék 7 százalékos pakkot is értékesíti, ami még a júniusi 6,4 százalékos eladás után maradt meg. A Nordea egyetlen nagytulajdonosa így feltehetően a 21,4 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező finn Sampo lesz, aki biztosításokkal és befektetésekkel foglalkozik.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ezzel lényegében Svédországban is folytatódik a bankprivatizáció, hiszen Nagy-Britanniában a múlt héten jelentették be a kormány 3,21 milliárd fontos részvényeladását a Lloyds bankban.

A kormány még a 90-es évek elején vásárolt komoly részesedést a Nordea Bankban, amikor komoly bajba került a pénzintézet. Ezzel tehát egy 20 éves kapcsolatnak szakad vége az állam és a Nordea között, aki az azóta eltelt időben az északi régió meghatározó bankjává vált, és a válság alatt is az egyik legerősebb banknak számított Európában. A kormány számára azonban nem volt rossz üzlet a mentőcsomag, hiszen az elmúlt években 9,4 milliárd dolláros bevételt értek el az árfolyamok kedvező alakulása következtében.

Most azonban nagy szüksége lehet a pénzre a svéd kormánynak, mivel az előzetes felmérések alapján a regnáló, jobbközép párt meglehetősen rosszul áll a jövő szeptemberben tartandó választások előtt. A befolyó pénzből (3,4 milliárd dollár) így az államadósságot csökkentené a kormány, ami megközelítőleg 1000 milliárd dollár körül áll az országban. Így azért alapvetően drasztikus csökkentésről nem beszélhetünk, ám politikai szempontból jó döntés születhet a párt számára.

A Nordea részvényesei szempontjából viszont túl olcsó az ár, hiszen részvényenként csak 76 korona lesz majd, ami némileg elmaradt a tegnapi 79,2 koronás záróárfolyamtól. Ennek függvényében a befektetők negatívan fogadták a hírt, és 3 százalékos mínuszba lökték vissza az árfolyamot. Igaz ugyanakkor, hogy még így is 76 dollár felett jár a papír.

A Nordea árfolyama (Stockholm)

Forrás: Investor.hu