Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Getafe együttesében folytatja pályafutását Ciprian Marica, a román válogatott csatára.

A támadó leigazolását a madridi klub jelentette be péntek este, de azt nem közölte, hogy a 28. születésnapját jövő szerdán ünneplő játékos mennyi időre írt alá. A rövid közlemény szerint Marica pénteken már együtt edzett új társaival.

A román csatár korábban megfordult a német VfB Stuttgart és a Schalke csapatában is, a szeptember 6-i román-magyar (3-0) világbajnoki selejtezőn pedig ő szerezte a hazaiak első gólját másfél perccel a kezdés után.

A Getafe hat forduló után hét ponttal a kilencedik helyen áll a húszcsapatos Primera Divisiónban.