Koffein és tutti frutti – így készül az energiaital

Energiaital, gyártás, Buszesz, Watt
Vágólapra másolva!
Az itthon kapható energiaitalok nagy részét egy óbudai gyárban készítik, de a napi minimum négyszázezer megtöltött dobozból jut a világ minden pontjára Ausztráliától Kazahsztánig.
Vágólapra másolva!

Hatalmas tartálykocsi áll a Buszesz Zrt. óbudai gyártelepén, éppen tekintélyes mennyiségű izocukrot szivattyúznak át belőle az energiaital- és üdítőgyártó részleg épületébe. A cukorszirupot ebben az épületben keverik össze a különböző sűrítményekkel, majd hígítják vízzel, és töltik dobozokba vagy PET-palackokba.

A kész, kartonolt energiaitalt aztán innen, a kacskaringós futószalag végéről szállítják tovább a megrendelőnek. Aki a világ bármelyik pontján lehet, az EU legtöbb országán kívül többek között Kazahsztánba, Líbiába, Guineába, Afganisztánba és Ausztráliába is szállítanak. Az energiaitalok exportja ráadásul folyamatosan nő – az idén 30 százalékkal –, így az elmúlt két évben sikerült megduplázni a külföldre szállított dobozok mennyiségét.

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László - Origo

A gyárban nemcsak a Buszesz saját italát készítik, hanem számtalan más megrendelőnek is dolgoznak:

„Több tucat megrendelőnek dolgozunk, már a legtöbb nemzetközi láncnak is, akiknek mára központi beszállítóivá, stratégiai partnerévé váltunk, azaz a külföldi üzleteikbe is innen kerül ki a termék” – tudjuk meg a cég marketingesétől, Horváth Adrienntől. Az energiaital-gyártás ugyanis akkor éri meg igazán, ha a költséges gépsorok folyamatosan dolgozni tudnak, ehhez pedig nem mindig elég a saját termék.

„Ezek a gépek egy óra alatt húszezer dobozt tudnak megtölteni. A napi kapacitás húszórás gépidővel számolva tehát 400 000 doboznyi energiaital, ami nagyon sok, ha a népszerű, 0,25 literes dobozokkal számolunk, százezer literre jön ki a napi termelés. De ez lehet valamivel kevesebb, attól függően, hogy hányszor kell átállnunk másik receptre, mert addig állnak a gépek.” Ezt már Tóth Béla, a cég kereskedelmi igazgatója meséli el, aki végigvezet bennünket a gyártósoron. Évente 65-70 millió doboz hagyja el a gyártósort.

Izocukortranszport. További képekért kattintson! Fotó: Mudra László - Origo

Tutti frutti és egyéb ízek

A tekintélyes forgalom és a komoly növekedés egyik oka Horváth szerint a megváltozott fogyasztói szokásokban keresendő.

„Mára a fogyasztás hátterében nem csak a funkcionalitás áll, tehát nemcsak azért fogyasztjuk, hogy elűzzük a fáradtságot, hanem mint üdítőt, illetve szomjoltót isszák. Ebben komoly szerepe lehetett annak, amikor elkezdtek elterjedni a mindenki által ismert tutti frutti íz mellett az egyéb ízvariációk is” – mondja Horváth.

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László - Origo


A szörpkonyhában történik a varázslat

Az üdítő- és energiaital-gyártás központja a szörpkonyha. Ide érkeznek be az alapanyagok, a hígítandó sűrítmény és az izocukor. Ebből az otthon megszokott szörphöz hasonló sűrítmény készül, amit a töltés előtt egy meghatározott recept szerint hígítanak vízzel (ez a Buszesznél óbudai ásványvíz).

A hígítás aránya általában vagy 1:4, vagy 1:5, de minden azon múlik, hogy a megrendelő mit szeretne. Az elmúlt években több mint száz különböző recept alapján készült ital került forgalomba a gyárból, a megrendelők ugyanis kénytelenek mindig újabb és újabb ötletekkel előjönni. Játszanak a szén-dioxid szintjével, a citromsavval is, ezeknek a mennyisége ugyanis erősen befolyásolja az ízélményt. Vannak gyártók, akik a savanyúsággal próbálják megkülönböztetni magukat a konkurens termékektől, mások azzal, hogy kevesebb vagy több szénsavat tesznek bele, az ugyanúgy hatással van az ízre, mint a citromsav vagy az aroma. Persze nem lehet a végtelenségig kísérletezni ezzel sem: a szén-dioxidnak van egy felső mennyiségi határa, aminél meg kell állni, mert afölött már nem lehet biztonságosan megtölteni a dobozt.

Sorakoznak a dobozok. További képekért kattintson! Fotó: Mudra László - Origo

Ha valaki itt szeretne energiaitalt gyártatni, több választása van. Vagy hozza a saját szörpjét, és azt kell a kívánalmaknak megfelelően bekeverni, vagy a Buszesz által kevert, többféle ízű és karakterű szörp közül választ, vagy pedig leírja, hogy mit szeretne, a Buszesznél pedig erre készül többféle változat, ezekből aztán a megrendelő kiválasztja a neki megfelelőt.

„De olyan is van, hogy a megrendelő csak paramétereket mond. Legyen benne ennyi cukor, ennyi koffein, ennyi taurin, mi pedig elkészítjük az italt a paraméterek alapján” – így Tóth.

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László - Origo


A hajszálnál is vékonyabb

Ha az italt sikerült a megrendelői igényeknek megfelelően kikeverni, jöhet a dobozokba töltés. Ami korántsem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk.

Az üdítőitalhoz használt dobozok készen, a megfelelő dizájnnal érkeznek a gyárba, és a legkényesebb részét képezik az egész folyamatnak. Az emberi hajszálnál vékonyabb a faluk, viszont 4 bar nyomást kell elbírniuk ahhoz, hogy a töltés után ne robbanjanak szét.

„A dobozgyártónak komoly felelőssége van abban, hogy a doboz megfelelő legyen. Az árut már a gyártónál is ellenőrzik, mielőtt fölkerülne a raklapra, de a szállítás során esetlegesen jelentkező hibákat csak itt lehet kiszűrni” – mondja Tóth.

„Egy nagyon vékony alumíniumlemezből készülnek, ami semmiféle vegyszernek nem áll ellen. Ahhoz, hogy biztonságosan bele lehessen tölteni a savas kémhatású energiaitalt, be kell vonni egy vékony lakkréteggel. Az anyagban levő legapróbb hiba már veszélyes lehet, semmiféle minőségi kifogás nem érheti egyik dobozt sem.” Éppen ezért a raklapon sorakozó dobozok először egy ellenőrzési ponton haladnak át, ahol tükör, lézer és kamera segítségével vizsgálják meg, minden rendben van-e. A hibás darabok a gyártósor melletti nejlonzsákban végzik, összegyűrve.