Robert De Niro ismét életjeleket mutat

Tévedés azt várni minden vígjátéktól, hogy végig csapkodni fogjunk a térdünket. Elég, ha olykor halvány mosolyt csal az arcunkra, de az a minimum, hogy kellemes állapotba ringasson. A Vérmesék ennyit tud garantálni – sokkal többre már nem futja tőle. A színészek miatt volt érdemes megcsinálni.

Öregszem. Onnan tudom, hogy már igényem lenne olyan filmekre is, amik nem akarják szétrobbantani az agyam a káprázatos látványvilágukkal, nem akarják megmondani mi végre vagyunk itt, a Földön, és egyáltalán, semmit nem akarnak nagyon. Hagynak levegőhöz jutni, és amit mutatnak, legalább az ízlés és a professzionalizmus terén megbízható. Igaz, hogy drága a mozijegy, de ez nem jelenti azt, hogy mindig elementáris hatásra vágyunk.

Michelle Pfeiffer és Robert De Niro a Vérmesékben Forrás: Pro Video

Az is nyilvánvaló, hogy Luc Besson is öregszik. Ő sem akar már minden egyes filmjével egy filmtörténeti mérföldkövet hagyni az úton. Most egészen biztosan nem akart. Talált egy kellemes kis sztorit, és volt kedve elbíbelődni vele. Kipróbált valamit, ami az ő pályájából valahogy kimaradt: a kis téttel játszó örömfilmezést. És persze, hogy partner is akadt hozzá. Hogy ne örült volna Robert De Niro annak, hogy eljátszhatja egy ferde tükörben, hogyan végződhetne egyik híres karakterének sorsa. És hogy ne örült volna Michelle Pfeiffer annak, hogy újra fanyar és ironikus lehet?

Michelle Pfeiffer, Robert De Niro, Dianna Agron, John D'Leo Forrás: Pro Video Film

Egy házaspárt játszanak, akik két kamaszgyerekükkel inkognitóban élnek. Mivel az apa korábban maffiavezér volt, de alkut kötött az FBI-jal, folyton új városba kell költözniük, és álnéven próbálkozni, hogy beilleszkedjenek a helyi életbe. Ebben az esetben épp Normandiában, egy provinciális kisváros mindennapjaiba, lehetőleg feltűnésmentesen. Persze, hogy is menne nekik? Küzdelmeiket egy citromba harapott FBI-ügynök, (Tommy Lee Jones) felügyeli, és két marcona legény vigyázza. De amikor rájuk akad a maffia, és megjelennek a sötét fickók, hogy leszámoljanak velük, persze csak magukra számíthatnak.

Robert De Niro és Tommy Lee Jones a Vérmesékben Forrás: Pro Video Film

Nem kétséges, hogy Pfeiffer és De Niro a film nyertesei, ők profitálnak a legtöbbet belőle. Nekünk, nézőknek is legfeljebb miattuk lehet élmény. De Niro olyan régóta megkeményítette a szívét-lelkét, hogy már le is mondtunk róla. Az arcán csak az undor és fegyelem rosszízű elegyét láthattuk, mióta nem talált magának egy testhezálló szerepet. Aztán megpróbált ebből a fancsali képből karaktert formálni – nem ment. Hányszor vergődött a semmilyen történetekben, a gyenge kezű rendezőktől, hányszor kötötték gúzsba saját, unalomig ismert manírjai! És bár egy egész világ hazudta neki, hogy a Napos oldal-ban végre sikerült kitörnie ebből a helyzetből, valójában csak most tudta meglépni.

Robert De Niro a Vérmesékben Forrás: Pro Video Film

Nem azért, mert a Vérmesék főszerepe valami olyan csodálatosan összetett, megfejthetetlen, titkokkal teli figura lenne. Hanem mert végre el tudta engedni magát, nem erőlködött. Bemerevedett arcizmai életre keltek, és kiderült, hogy még mindig egész jóképű. Ilyen lazának és felszabadultnak már rég láttuk. Egyből megszületett a meleg tekintet, a jóságos atyai mosoly is, és egyből lett lelke a figurának. És hát a keze – az most derült ki, milyen gyönyörű.

Michelle Pfeiffernek már azért hálásak lehetünk, mert még felismerhető az arca. És nem, nem azért, mert annyi botox és kollagén van benne, hogy sikeresen konzerválta a régit, hanem épp ellenkezőleg: mert öregedni. A régi Michelle Pfeiffer karcosabb, ráncosabb, karakteresebb verzióját látjuk viszont. Nem jelenthetjük ki persze, hogy kést sosem látott, de számos kolléganőjével szemben megálljt tudott neki parancsolni, és már ez is erős jellemről tesz tanúbizonyságot. Egy idősődő színésznő esetében pedig a jellem, vagyis a karizma meg tud menteni egy egész karriert, hiszen mi más lehetne a színész tőkéje?

Michelle Pfeiffer a Vérmesékben Forrás: Pro Video Film

A két fiatal szereplő, Dianna Agron és John D’Leo is üdítő jelenség, magabiztosak és ügyesek. És adott egy történet, amiben tulajdonképpen mindenki szerethető – a kivénhedt maffiafőnök klottgatyában éppúgy, mint a a francia kisváros ügyefogyott figurái. Igaz, semmi extra nem történik, mint hogy ezek a szeretereméltó szereplők csetlenek-botlanak, és bizarr világukban hétköznapi bűnöket követnek el – mindazt, amit mi csak szeretnénk, de sosem tehetnénk meg. Felrobbantják a közértet, ha nincs mogyoróvaj, és az eladó egy korlátolt léhűtő. Leütik a mesterembert, ha késik, kamuzik, és önelégülten felmenti magát a munkavégzés alól. Kicsinálják az igazgatót, ha hülyének nézi az embert, és nem vállalja a tetteiért a felelősséget. És megtorolják az iskolai nagymenőn, ha túl sokat képzel magáról. Szóval morálisan igazán kikezdhetetlenek.

Dianna Agron és John D'Leo a Vérmesékben Forrás: Pro Video Film

Csak többet nem szabad elvárni a Vérmesék-től, mint kellemes kis göcögést. Vasárnapi matiné esős időben, puha bársonyszékekben. Jöhet mellé a ropogós nachos is, senki nem fog pisszegni miatta. És mire eljutunk a parkolóig, morzsája sem marad az élménynek.