Mától éles a pénztárgép-helyzet

Vágólapra másolva!
Mától minden érintett vállalkozásnak kötelező érvényes szerződéssel vagy megrendeléssel rendelkeznie ahhoz, hogy a cég tranzakcióit szabályosan bonyolítsa le.
Vágólapra másolva!

Elektronikus naplóval nem rendelkező, hagyományos pénztárgép ezentúl egy vállalkozás működésében csak akkor elfogadható, ha szerződést vagy visszaigazolt megrendelést fel tud mutatni. Amennyiben a pénztárgép-cserére kötelezettek szeptember 3-áig megkérték az üzembe helyezési kódot, illetve rendelkeznek érvényes szerződéssel, vagy olyan visszaigazolt megrendeléssel, amelyben szerepel a kiszállítás határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem szankcionál. A hagyományos pénztárgépet legfeljebb az új gép üzembe helyezéséig szabályos használni.

Amennyiben, mint a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemeli tapasztalatát, a kereskedő szerződés nélkül rendeli meg a pénztárgépet, semmi sem garantálja, hogy valóban kézhez kapja majd. Javasolják ezért, hogy az érintett vállalkozások fokozottan figyeljenek oda, minden esetben győződjenek meg arról, hogy az ajánlott pénztárgép valóban rendelkezik engedéllyel, illetve hogy a forgalmazó jogosult az értékesítésre. Minden egyéb részlettel kapcsolatban a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján lehet tájékozódni.