Vágólapra másolva!
Olasz Anna eddigi legjobb hosszútávúszó Világkupa-helyezését elérve hatodik helyen végzett Hongkongban, s mint elmondta, az utolsó két körben nagy verekedés folyt a vízben. A barcelonai vb ötödik helyezettje a verseny másnapján, vasárnap az 1500 méteres öbölátúszáson másodikként ért célba.

"Ha a szervezés nem is volt hibátlan, maga a verseny teljesen rendben zajlott" - mondta az Arizona State University hallgatója az Utanpotlassport.hu-nak. "Az első három körben nem úsztunk erősen, viszont aztán hirtelen ritmust váltottunk, és ez le is szakította a mezőny nagy részét. A maradék két körben nagy iramot diktáltunk, a célegyenes, az utolsó hétszáz méter pedig nagyon durva volt. Ment az adok-kapok, a verekedés, ami számomra nem előny az alkatom miatt. Egyszerre nyolcan estünk be a célba, egy órát kellett várnunk a hivatalos eredményhirdetésre, hogy végre kiderüljön, ki hányadik lett."

Mint kiderült, Olasz Anna élete legjobb Világkupa-helyezését érte el, noha előzetesen nem számított ilyen jó eredményre. "A verseny előtt nem voltak elvárásaim, hiszem nemrég kezdtem el a korábbitól teljesen eltérő, másfajta munkát. Annyi változás történt az életemben, annyi új impulzus ért, hogy kevésbé tudtam az úszásra koncentrálni. Ráadásul, mivel 15 óra az időeltolódás, két nappal a verseny előtt kiérkezni sem volt a legideálisabb. Ettől függetlenül sikerült összekapnom magam."

Másnap a Hongkongot a szárazföldtől elválasztó öböl átúszásán is részt vett - a profik mellett tízezer amatőr is teljesítette a távot -, és másodikként csapott a célba. A női és férfi versenyzők egyszerre rajtoltak, de ennél sokkal nagyobb kihívást jelentettek az óriási hullámok, nehéz volt a tájékozódás.

Ez volt Olasz Anna utolsó idei nemzetközi versenye, mostantól a tanulmányaira és az egyetemi úszóbajnokságra koncentrálhat. Az Arizona State University színeiben indul, fő száma az 1650 és az 500 yardos gyors lesz, de hamarosan egy harmadikról is döntenek, mivel mindenki három számra készül.