Vágólapra másolva!
Felix Trinidadot és Oscar De La Hoyát hivatalosan 2014. június másodikán iktatják be az ökölvívó Hírességek Csarnokába. A két kiváló bokszoló 1999-ben, váltósúlyban mérkőzött meg egymással, a csata Trinidad győzelmével végződött.

"Amikor egymás ellen bokszoltunk, akkor mi uraltuk a váltósúly mezőnyét. Rivalizáltunk egymással, de azóta nagyon jó barátok lettünk. Soha nem hittem volna, hogy egyszerre kerülünk majd be a Hírességek Csarnokába" - nyilatkozta Trinidad.

Oscar De La Hoya és Felix Trinidad Forrás: AFP/Stan Honda

A Puerto Rico-i bokszoló 1990 és 2008 között 45 profi mérkőzést vívott, 42 győzelmet aratott, ebből 35-öt KO-val, és csupán háromszor szenvedett vereséget. Pályafutása során három különböző súlycsoportban is világbajnok lett.

Az amerikai Oscar De La Hoya mérlege 39 győzelem (30 KO) és hat vereség volt profiként, 2008-ban, egy Manny Pacquiao elleni vesztes meccs után vonult vissza.