Az őszi fagykárra nem jár kártérítés, a télire és a tavaszira igen

Vágólapra másolva!
A korán jött őszi fagy súlyos károkat okozott, amíg azonban a téli és tavaszi fagykárt enyhíti az állami rendszer, az őszit nem. Ez nem maradhat így egy érdekvédelmi szervezet szerint.
Vágólapra másolva!

Az őszi hideg miatt több száz hektáron szenvedtek fagykárt mintegy 500-700 millió forint értékben, főként az öntözött kultúrák, a zöldségek, a másodvetésű csemegekukorica, a fűszer- és a pritaminpaprika, valamint a paradicsom. Mivel az őszi fagyok után kárenyhítő juttatás nem jár, az érdekképviseleti szövetség a tárca segítségét kéri a gazdák kártalanítása érdekében.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) legfrissebb tájékoztatása szerint az idén a korán érkezett első őszi fagyok az ország egyes területein, leginkább Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megyében okoztak jelentős kárt. Annak ellenére, hogy az érintett termelők részesei a kárenyhítési alap rendszerének, ahhoz befizetéseikkel hozzájárulnak, mégsem részesülhetnek kárenyhítő juttatásban - hívják fel a figyelmet. Az agrár-kárenyhítési rendszer jelenlegi szabályozása ugyanis nem teszi kezelhetővé az őszi fagykárt és az azt elszenvedő gazdálkodók kártalanítását. A rendszer csak a tavaszi és téli fagykárt ismeri el, az őszit nem.

Az őszi fagyok a téli és tavaszi fagyokhoz képest kisebb területet érintenek, hiszen a legtöbb növényt ekkor már betakarították a földekről, a következő év terményeinek magja pedig épp csak bekerült a földbe. Jellemzően ilyenkor főként olyan kultúrák szenvednek kárt, amelyek kézimunka igényesek, sok családnak biztosítanak megélhetést. Ezek a növények öntözést igényelnek, ami jelentősen növeli a költségeket és így az elszenvedett kár mértékét is. Ezért a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége levélben fordult a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (VM), hogy nyújtson segítséget ahhoz, hogy az őszi fagykárt szenvedett termelők is részesülhessenek kárenyhítő juttatásban.