Már engedélyezett kasszákat tiltottak le

Vágólapra másolva!
Több ezer kiskereskedő maradhat hoppon, mert olyan online pénztárgépeket rendeltek, amelyek előbb kaptak forgalmazási engedélyt, majd megvonták azt tőlük.
Vágólapra másolva!

Tizenöt nappal azután, hogy lejárt a pénztárgépek megrendelésére adott idő, öt korábban már engedélyezett online kassza esetében megtiltják a forgalomba hozatalt - írta a Népszabadság. Ezzel több ezer kiskereskedő járhatott pórul olyan géppel, amit nem is lehet használni.

A letiltott gépek között van a lap szerint az Alt Cash Kft. azon pénztárgépe is, amely sorozatgyártásához 30 millió forint támogatást adott a Nemzetgazdasági Minisztérium azért, hogy tízezer gépet maximum 100 ezer forintos áron értékesítsen.

A lap a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalra hivatkozik, amely honlapján felsorolja, mely pénztárgépek kapták meg az forgalmazási engedélyt, öt kassza mellett pedig az áll, hogy "nem". Mind az öt esetében jogerőre emelkedett már a döntés.

A hivatal korábban már kiadta a forgalomba hozási engedélyt, de csak úgy, ha a forgalmazó pótolja a kérelem hiányosságait. A lap szerint ezzel a hivatal gyakorlatilag beismerte, hogy olyan gépek kerültek forgalomba, amelyek nem feleltek meg maradéktalanul a minisztériumi követelményeknek. A Népszabadság szerint az sem kizárt, hogy további gépektől is megvonják az engedélyt, ha letelik a 30 napos hiánypótlási határidő.

A kormány kötelezővé tette az adóhatósághoz bekötött online pénztárgépek használatát, az átállás határidejét azonban többször elhalasztották.