Vágólapra másolva!
2007-ben ő volt a Milan hőse, a Bajnokok Ligája, a Szuperkupa és a klubvilágbajnokság döntőjében is eredményes volt. Most már edző, és szeretne a Milannál maradni a karrierje végéig.

Filippo Inzaghi jelenleg a Milan U19-es csapatának, a Primaverának az edzője, de nem is olyan régen még a világ egyik leghatékonyabb csatára volt.

Inzaghi egyik legjobb éve a 2007-es volt, amikor a Milannal a Bajnokok Ligáját, az európa Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerte, és a három döntőben összesen öt gólt szerzett.

"Az athéni BL-döntő előtt Carlo Ancelotti azon vacillált, Alberto Gilardinót vagy engem játszasson. Végül mellettem döntött, én pedig kétszer is eredményes voltam. Később a Sevilla elleni Szupekupa-döntőn is szereztem egy gólt, majd a klubvébén a Boca Juniors ellen dupláztam, ez összesen öt gól három kiemelt fontosságú meccsen, ami még Messinek és Ronaldónak sem jött össze. Ez egy olyan rekord, amely kitart még egy darabig" - nyilatkozta Inzaghi a Gazzetta dello Sport nevű olasz napilapnak.

A korábbi világbajnok csatár azt mondta, minden vágya, hogy az egész pályafutását a Milannál töltse, és ha ez lehetetlen, akkor is lehetővé teszi. Inzaghit sokan esélyesnek tartják a Milan nagycsapatának kispadjára is, főleg, hogy Massimiliano Allegri pozíciója korántsem stabil, miután a csapat tíz forduló alatt csak tizenkét pontot szerzett a Serie A-ban.