Az ultragazdagok inkább készpénzt tartanak

Vágólapra másolva!
Igencsak meglepő az eredménye annak a felmérésnek, amit a Citi a leggazdagabb ügyfelei körében végzett. A megkérdezettek vagyonuk több mint egyharmadát tartják készpénzben, ami annak tudatában csak még meglepőbb, hogy szerintük a részvénypiacok tovább emelkedhetnek.
Vágólapra másolva!

A Citi 50 leggazdagabb privátbanki ügyfele körében végeztek felmérést arról, hogy milyen arányban osztják meg pénzüket a legfontosabb befektetési lehetőségek között. Az eredmény meglepő, hiszen a vagyon 39 százalékát készpénzben tartják, ami meglehetősen nagy aránynak mondható a részvények 25 százaléka, a kötvények 17 százaléka és az alternatív befektetések 19 százaléka mellett.


Mivel sokan számítanak hozamemelkedésre, a kötvények relatíve alacsony súlya annyira nem is meglepő. Sokkal inkább az viszont a részvényekben való alulpozícionáltság, hiszen a válaszadók kétharmada a tőzsde további emelkedésére számít. Ez két dolgot jelenthet: sok még a parlagon heverő szabad pénz, amiből bőven költhetnek még részvényekre (felhajtva ezzel az árakat), de akár azt is mondathatja, hogy a pénzügyek terén talán nagyobb jártassággal bíró réteg óvatossága figyelmeztető jel lehet a többi befektetőnek is.