Jamie Oliver újra megtanít főzni

Jamie 30 perces
Vágólapra másolva!
Jamie Oliver legújabb szakácskönyvében harminc perc alatt elkészíthető menükkel döbbent meg minket, mivel ez a feladat első (és második) hallásra is lehetetlennek tűnik. Kipróbáltuk, és meglepődtünk. Könyvkritika.
Vágólapra másolva!

Kevés embernek kell bemutatni Jamie Olivert, aki valószínűleg a világ egyik leghíresebb szakácsa, akit egyszerre szeretnek, és tartanak pösze kis műmájernek. Legújabb könyvében olyan menüsorokat mutat be, amelyeket harminc perc alatt készíthet el az is, aki nem tud különösebben főzni.

Ennyi idő alatt készült el a menü Forrás: Táfelspicc

Bevezetés

A Jamie 30 percesek - finom ételek villámgyorsan című könyv jól összeszedett kötet, tipikus Jamie Oliver stílusban. Laza, tegeződik, barátkozik az olvasóval, az elején (talán túlságosan is) hosszasan próbál meggyőzni minket arról, hogy mindig is erre a könyvre volt szükségünk. Jamienél nincs kifogás: folyton olyan emberekkel találkozik, akik időre, pénzre és a hozzáértés hiányára hivatkozva nem főznek, inkább rendelnek valamit, vagy készételt vásárolnak a hipermarketben.

Módszere -szerinte- tulajdonképpen egy addiktív főzési stílus: megtanítja megszervezni a munkát, rendszerben gondolkodni és produktívnak lenni a konyhában, és a fogások az éttermi árakhoz képest (!) nem is drágák.

Forrás: Táfelspicc

Igen, már az elején látszik, hogy ezek a problémák nem a magyar háztartásokra jellemzőek, mivel a készételek vásárlása nálunk nem olyan elterjedt, mint az angoloknál, az ízfokozók (igen, a vegeta is az), leveskockák, porok-pótlók használata annál inkább. Ez azért felveti a szomorú kérdést, hogy ugyan melyik a jobb? Ha megőrizzük a főzés illúzióját, de rosszul csináljuk azt, vagy ha meg sem próbáljuk áltatni magunkat és egyből készételt vásárolunk? Szerintünk a végeredmény szempontjából sajnos teljesen mindegy.

A koncepció

A koncepció egyik része egy teljesen általános rendszer megtanítása az olvasónak, amit a profi konyhákról emelünk át a sajátunkba. A konyhai eszközök kiválogatása (csak az legyen kéznél, amit használunk, felesleges dolgok ne foglaljanak helyet), ésszerű berendezkedés, menet közben takarítás (nahát!), főzés előtt a munkaterület felszabadítása. A gyors munkához Jamie Oliver szerint elengedhetetlenek bizonyos eszközök: nem kertel, szerinte ezek nélkül nem férünk bele a harminc percbe.

Az alábbi lista nagyjából 100 ezer forintból jön ki. Au.

A szükséges eszközpark. Forrás: Táfelspicc

A másik része az, hogy a recepteket valóban szokatlanul írta meg: a három-négyféle fogást nem egyenként, hanem párhuzamosan készítjük anélkül, hogy idegrohamot kapnánk a rengeteg teendő közben, sőt, még a tálalásra is külön kitér. A könyv egyik legnagyobb erénye ez, hiszen aki utál a konyhában, lenni vagy egyszerűen nem tudja megszervezni a munkáját, ezek a receptek stabil mankót nyújtanak, anélkül fogják a kezüket, hogy szájbarágós lenne, ugyanakkor az instrukciók teljesen egyértelműek. Csillagos ötös.

Figyelmeztet, hogy ne térjünk el a receptben megadott mennyiségektől és leírt folyamattól, mivel ezek a receptek így lettek a letesztelve. Csak akkor kalandozhatunk, ha már elég tapasztalatunk van.

A receptek

A kipróbált menü a könyvben. A valóságban sajnos nem ilyen bőséges. Forrás: Táfelspicc

A könyv ötven teljes vacsorát tartalmaz, előétellel, főétellel, desszerttel (néhol eltér ettől, de szerencsére más opciókat is kínál). A tipikus angol fogásoktól (marhasült, yorkie, angol piknik), az elmaradhatatlan olaszokon át (tészták, pizzák, saláták), az indiai konyháig rengeteg receptet ismerünk meg. Változatos halas- és húsos recepteket, valamint (külön megjelölt) szuper vega fogásokat is bemutat, közbeszúrt hangulat- és ételfotók mellett.

A baj

A könyvet többször, alaposan átolvasva arra jutottunk, hogy ezek a fogások itthon rengeteg kompromisszummal járnak. Még Budapesten sem fogok olyan késztermékekhez jutni, amelyeket Oliver a praktikum és a gyorsaság miatt ír elő: jó minőségű citromos krémtúróhoz (egyáltalán jó minőségű krémtúróhoz), kész piskótakosárkákhoz, jó minőségű, kész vaníliapudinghoz. Ezek azok a félkész alapanyagok, amelyeket vagy otthon előkészítünk (túró+tejszín+vanília+cukor ízlés szerint = krémtúró) vagy kis kreativitással mással helyettesítjük, mivel bizonyos alapanyagokhoz egyáltalán nem vagy csak nagyon drágán juthatunk hozzá. Ezzel viszont már kicsúszunk a 30 percből, ráadásul a könyv ezekre nem ad útmutatást, hiszen ez országspecifikus (gyanítjuk, nem csak Magyarország-specifikus) probléma.

A könyv célcsoportjának viszont pont nagyon kellene ez a mankó, egy kifejezetten erre koncentráló kiegészítés nagyot dobott volna a könyv használhatóságán.

A valóságban Forrás: Táfelspicc

De tényleg működik?

Mivel nagyon szkeptikusan álltunk hozzá, kiválasztottunk egy menüt (hamis pizza, három finom saláta, cseresznyés-vaníliás mascarponekrém), amelyet a rajttól kezdve a tálalás befejezéséig stopperrel mértünk.

Mivel dolgoztam már éttermi konyhán, az átlag felhasználónál gyakorlottabb vagyok, pontosan tudom, hogyan szervezzem meg a munkát, ezért ez a teljesítmény nem feltétlenül mérvadó: nem siettem, kényelmesen készítettem mindent, egy ponton pedig mertem veszélyesen élni, és eltértem a recepttől (nem késes robotgépben, hanem kézzel gyúrtam be a pizzatésztát). Így lett az eredmény 32 perc 28 másodperc. Kevésbé gyakorlottak, vagy teljesen kezdők szerintünk legfeljebb 45 perc alatt, de bőven egy órán belül elkészülnek.

Otellós mascarponekrém Forrás: Táfelspicc

Pontosan annyi alapanyagot vásároltam, amennyit a recept írt elő 4 főre (8 szelet szalámi, 125 g mascarpone, stb.), ez a menü viszont 3 kisétkű vagy 2 átlagembernek elég, ketten ebédeltünk meg belőle és ebből egyikünk sem volt férfi. Az alapanyagok mennyiségét ezért mindenképpen ellenőrizzük le.

Akiknek ajánljuk: Annak, aki nem tud főzni, és nagyon nem is akar. Megszervezi helyettünk a munkát, a receptek izgalmasak, úgyhogy a sikerélmény szinte garantált. Azoknak, akik szeretik Jamie Oliver receptjeit és kíváncsiak rá, mit tud még. De elsősorban a világ jobb minőségű késztermékekkel ellátottabb felén -elsősorban Angliában- élő magyaroknak.