A képzeletbeli zenekarom pont így nézne ki - a Lights Out! koncertje

Vágólapra másolva!
Közép-európai mini-turnéjának utolsó, magyarországi koncertjére érkezett november 5-én Pécsre a kolozsvári Lights Out!, akiknek zenéjében egyszerre keveredik minden, ami az elmúlt nyolc év „indie” mezőnyében izgalmas és szerethető.
Vágólapra másolva!

Azt, hogy Prága és Pécs nem egymás mellett fekvő városok, és tíz nap alatt nyolc állomásos turnét lebonyolítani nem a legemberbarátibb ötlet, talán senkinek sem kell bizonyítani. Előbbit valószínűleg a Lights Out! is belátja mostanra, akik hosszú keresgélés után negyedórával koncertjük kezdése előtt érkeztek meg a szakadó esőben a Strausz Ti-Ti-Tához, de még akkor sem voltak biztosak benne, hogy jó helyen járnak. A menedzserük örömmel is fogadta a hírt, miközben telefonálás közben elmondtam nekik, hogy ne keressék tovább a helyet, megérkeztek. Ennek következménye volt aztán az a háromnegyed órás csúszás, melyért egy majd' kétszer olyan hosszú koncerttel kárpótoltak, ami a Bandcampen található EP-k után kevésbé volt várható.

Ahhoz, hogy a Lights Out! színpadi jelenlétét körül lehessen írni, képzeljük el, hogy Katie Stelmanis (Austra), Stella Mozgawa (Warpaint), Jonny Greenwood (Radiohead) és Yannis Philippakis (Foals) egy városban és egy időben nőttek fel, majd tízes éveik közepe felé alakítanak egy zenekart, amelybe mindenki egyből azt teszi bele, amit a valódi projektjébe is. Persze a kolozsvári négyes még nem ilyen profi, de ahhoz képest, hogy egy mindössze három éve alakult és tényleg tinédzserekből (a dobos lány ránézésre gimnáziumi évei elején járhat, de a legidősebb tag is mondjuk most kezdi az egyetemet) álló zenekarról van szó, igen komoly koncepció rejtőzhet a projekt mögött. Hangzásuk ugyan nem a legegyedibb, hallhatóan megvannak a kiindulópontjaik (főleg a The xx-Warpaint-Austra hármas vonalán mozognak), de van annyira markáns és jólesően nyomasztó az általuk megálmodott mixtúra, hogy mindez ne hasson zavaróan.

Forrás: Lights Out / Facebook

A dalok, ahogy tegnap is bebizonyosodott, főleg az énekesnő, Teodora, kísértő és kecses mezzoszoprán hangja, és bizonyos fokig az ő színpadi jelenléte köré épülnek. Bár nincsenek extravagáns ruhái és a jelenléte sem színházias, nehéz levenni róla a tekintetünket, miközben kibontja átfogó énektémáit, és elindul a Zola Jesus és Austra (de mivel gitáron és szintetizátoron is játszik, inkább utóbbi) fémjelezte vonalon. A koncert első fél órája lassan indult be, nem is nagyon lehetett megkülönböztetni az egymásba folyó számokat. Az egyetlen kivétel ez alól a tavaly klipet kapó Mirror volt, amely finoman bontakozva árasztotta el a teret a maga hömpölygő gitártémájával és lassan lépegető basszusával, miközben Teodora gond nélkül lett egy pillanatra a pécsi éjszaka Florence Welch-e.

A Lights Out! show-ja ezután kezdődött csak igazán. Volt, hogy a gitáros srác kivételével a zenekari tagok helyet cseréltek egymással, így került a basszusgitáros a dobok mögé, a dobos a szintetizátorhoz, az énekesnő pedig vette át a basszusgitárt, és egyáltalán nem tűnt erőltetettnek ez a szerepcsere. Őket elnézve, gond nélkül lehozhatták volna ebben a felállásban is a koncertet. Az utolsó számok alatt többször is sebesség- és tempóváltásokat iktattak be, ezzel is megtörve a bennük való elmerülést, de mindezt úgy tették, hogy láthatóan a közönség is természetesnek vette ezeket a megoldásokat, és ugyan nem minden alkalommal jutottak el a katarzisig, de a hatásfokozásuk mindig éteri magasságokig jutott. Ennek a négy fiatalnak a koncertje után, a tavaly májusi Állva hagyta Európát a román pop című cikk alá hozzászolók egyikének üzenném, hogy van ám az általa hiányolt minőség is. B