Nem kizárt az európai pénzpumpa elindítása

Vágólapra másolva!
Nem zárta ki a Fed-éhez hasonló eszközvásárlási program indításának a lehetőségét Peter Praet, az Európai Központi Bank igazgatóságának a tagja. Praet ezt a Wall Street Journalnak adott interjújában közölte. A hírre gyengülésnek indult az euró, és az 1,34-es szintre érkezett meg a dollárral szembeni árfolyama. 
Vágólapra másolva!

Peter Praet interjújából az alábbiak derültek ki:

  • Az EKB minden eszközt figyelembe vesz a további monetáris lazítás lehetőségének vizsgálata során, így a Fed programjához hasonló eszközvásárlási program indítása is elképzelhető.
  • Ha veszélybe kerül a jegybank törvényben meghatározott (inflációs) céljainak elérése, minden eszközt meg kell vizsgálniuk, hogy teljesíteni tudják azokat. Ez pedig egy nagyon tiszta üzenet a részükről.
  • Praet szerint az EKB mérlegének kapacitása lehetővé teszi a több nagybank által is már alkalmazott QE bevezetését, mivel az kevésbé van "felduzzasztva", mint például a Fed mérlege.

Az EKB a múlt héten meglepetésre csökkentett az alapkamaton, éppen az alacsony infláció miatt, mivel fél egy deflációs folyamat kialakulásától. Az eurózónában 0,7 százalékos volt az infláció októberben, ami jóval alacsonyabb a 2 százalékos cékitűzésnél. Praet szerint a kamatvágás után egy időre elhárultak a deflációs kockázatok.

Praet szavaira az euró dollárral szembeni árfolyama az 1,345-ös szintről 1,34-ig esett, mivel egy lehetséges európai QE az euró gyengülésével járna együtt.

EURUSD napi grafikon Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.