Két hétre felfüggesztették Alec Baldwin műsorát

Vágólapra másolva!
Fotóssal és riporterrel is voltak összetűzései, a csatorna levette a képernyőről.
Vágólapra másolva!

Két hétre felfüggesztette az MSNBC az Up Late-et, Alec Baldwin műsorát, mert a színész nehezen viselte, hogy a sajtó érdeklődésének középpontjába került a napokban. Egy őt zaklató nő bírósági tárgyalása után a Fox egy New York-i csatornájánál dolgozó riportert fenyegetett meg azzal, hogy nagy bajba kerül, ha még ott téblábol, amikor kijön a felesége és a gyerekei. „Te pont olyan hülye vagy, amilyennek kinézel. Te a Foxtól jöttél, mi?" – kérdezte tőle utána.

Egy másik alkalommal fotósokat figyelmeztetett, hogy ne menjenek családja közelébe, egyiküket pedig lebuzizta – később azzal magyarázkodott, hogy rosszul hallották, ő más szavakat használt. Baldwin közleményben kért bocsánatot mindenkitől, akit megsértett.