Nem lehet gyerekpornóra keresni a Google-on

Vágólapra másolva!
A Google mellett a Bing nevű keresőt működtető Microsoft is több mint százezer olyan keresőszót és kifejezést tett tiltólistára, amelyek kifejezetten gyerekpornós tartalmak felkutatására szolgálnak.
Vágólapra másolva!

Az internetes keresések 95 százalékát ezen a két keresőn hajtják végre világszerte. Ezek használatakor a keresők figyelmeztetik az internetezőt, hogy a gyermekekkel szembeni visszaéléseket tartalmazó képek keresése törvénytelen cselekedet.

A két cég hétfőn jelentette be az újításokat, nem sokkal azt megelőzően, hogy David Cameron brit miniszterelnök kezdeményezésére nagy internetes cégek vezetői találkozót tartanak a témáról Londonban. Cameron üdvözölte a bejelentést, ám hozzátette, hogy tényleges eredményeket is vár az újításoktól.

Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója a Daily Mail brit napilapban közölt cikkében azt írta, hogy több mint 200 alkalmazottjuk dolgozott a fejlesztésen, amelynek célja az volt, hogy megakadályozzák mindazon keresési eredmények megjelenítését, amelyek a pedofíliával hozhatók összefüggésbe. Hozzátette, hogy a rendszer egyelőre az angol nyelvű oldalaknál fog működni, de fél éven belül további 158 nyelvre terjesztik ki.