Vágólapra másolva!
Idén a különösen nagy gond a seregélyek jelenléte az olasz fővárosban. A hatóságoknak a korábbi években sikerült megakadályozni, hogy ürülékükkel telebombázzák a várost, ebben az évben azonban a pénzügyi megszorítások miatt Róma ki van szolgáltatva nekik.
Vágólapra másolva!

Először 1926-ban teleltek át a seregélyek Rómában. Kezdetben csak a város környékét lepték el, majd fokozatosan vették birtokukba a belső kerületeket, követve az épületekből sugárzó meleget. A csivitelő madarak két hullámban érkeznek Európai északi részeiről, először októberben, majd januárban lepik el az utcákat, tereket, parkokat. Ekkora károkat azonban még soha nem okoztak Olaszország fővárosában: jelenleg 4 millió madár próbálja megnehezíteni a polgárok hétköznapjait - adta hírül a Corriera della Sera.

Szokásuk szerint a nap nagy részében a külvárosi olajfaligeteket dézsmálják, majd estefelé visszatérnek a belvárosba, és ürülékükkel teleszórják az épületeket, autókat, utcákat, szobrokat. A zsíros, csúszós állagú guanó miatt a hatóságok kénytelenek voltak lezárni Róma egyik legzöldebb, Tiberis parti sugárútját, mivel életveszélyessé vált rajta a közlekedés.

Az önkormányzatok eddig különböző módszereket alkalmaztak a város platánfáin fészkelő seregélyek ellen. Óriási, sólyom alakú léggömböket helyeztek el a kerületekben, melyek azonban beleakadtak a villamos vonalak vezetékeibe, újabb fennakadásokat okozva a közlekedésben. Hatékonyabbnak bizonyult a fák metszése.

A legeredményesebbnek eddig az erős hanghatásokat kibocsátó audió eszközök bevetése bizonyult. Tervezték, hogy felállítanak egy erre a célra kiépített call centert, hangszórókat telepítenek a madarak által legsűrűbben látogatott városrészekbe, de ez olyan költségesnek bizonyult, hogy Róma városa kénytelen volt lemondani róla.

Így az őslakosok és a turisták számára marad a régi jól bevált módszer, esernyők és kapualjak alatt keresnek menedéket a menetrendszerűen érkező ürülékeső elől. Egyesek szűkebb környezetükben megpróbálják saját erőből, fedőkkel, lábasokkal zajt keltve elűzni a betolakodó madarakat, de a módszer egyre kevésbé hatékony, mivel a seregélyek hamar átlátnak a szitán.

Seregélyfelhő Rómában Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Seregélyek támadnak Rómára Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A seregélyek semmit nem kímélnek Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Nagy károkat okoz a madárszar Rómában Forrás: AFP/Gabriel Bouys