Régi és új jelenetekre állt össze a Monty Python

Vágólapra másolva!
2014 júliusában lesz a nagy találkozás, régi, átdolgozott és új jeleneteket adnak elő.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a Monty Python még élő tagjai újra együtt dolgoznak: Eric Idle, Michael Palin, John Cleese, Terry Gilliam és Terry Jones két nappal ezelőtt még a BBC-nek jelezték röviden, hogy valamit terveznek, mára több információt árultak el.

Monty Python Repülő Cirkusza Forrás: AFP

A Variety szerint a csapat 2014 július 1-jén áll színpadra, a londoni O2 Arénában, hogy előadja legnagyobb sikereit, kissé átdolgozva, modernizálva, illetve bemutasson pár új jelenetet. A jegyek november 25-től kaphatóak.

Összes Monty Python-cikkünket itt találja.