Nem tud mit kezdeni milliárdjaival a Vivendi

Vágólapra másolva!
Egyelőre még a Vivendi menedzsmentje sem tudja, hogy mihez kezdjen a hirtelen ölébe hulló 14 milliárd dollárral, melyre a társaság profiltisztítása során tett szert. A befektetők ugyanakkor joggal reménykedhetnek, hogy osztalék, vagy egy sajátrészvény visszavásárlási program keretében ők is busás hasznot húzhatnak a folyamatból. Bíztató, hogy erre már a menedzsment is tett utalást.
Vágólapra másolva!

A francia Vivendi menedzsmentje egyelőre nem tudja, hogy mire költse a hirtelen nyakába zúduló hatalmas pénztömeget, derült ki egy tegnapi barcelonai befektetői konferencián a Bloomberg beszámolója szerint. Ötletek persze vannak, csupán a végső döntés nem született meg a vezetők körében.

Egyelőre annyit tudni, hogy akvizíciós célpontokkal nem rendelkezik a Vivendi, így vélhetően az adósságállomány lefaragása mellett a befektetők jutalmazására fordíthatja a rövidesen rendelkezésre álló 14 milliárd dolláros összeget. Philippe Capron pénzügyi igazgató meg is erősítette, hogy az osztalék emelése, illetve a sajátrészvény visszavásárlás is felmerült, mint lehetséges opció. Ez pedig mind-mind örömhír lehet a részvényesek számára.

Honnan van a sok pénz?

A Vivendi egyébként azok után tett szert ilyen hatalmas összegekre, hogy nemrégiben értékesítette a világ egyik meghatározó játékfejlesztőjében, az Activision Blizzardban meglévő részesedését 8,2 milliárd dollárért. Ráadásul pont került a hónapok óta húzódó Maroc Telecom eladására is, amelynek keretében várhatóan a jövő év elején 5,7 milliárd dollár folyhat be a kasszába.

Itt azonban még nem szakadna meg a reorganizáció, 2014 júliusáig ugyanis szeretné leválasztani francia telekommunikációs egységét az SFR-t is, amely további milliárdokkal gazdagíthatja a Vivendit. Nem mellékesen a Bloomberg számításai szerint adósságállománya is megfeleződne a tavaly év végi 13,4 milliárd euróról.

A fennmaradó egységek révén elsősorban a médiatevékenységre fókuszálna a Vivendi, ezzel hátat fordítva a hagyományos telekommunikációs iparágnak. A tranzakciók után a Universal Music Groupból, a Canal Plus-ből, és a brazil internetes szolgáltatóból, a GVT-ből születne újjá a Vivendi. A tavalyi árbevételből kiindulva ez egyelőre jóval kisebb cégméretet jelenthet, ami ugyanakkor nem menne a jövedelmezőség rovására.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A befektetők egyértelműen díjazzák az átalakítást

A befektetők jól láthatóan értékelik a menedzsment törekvéseit a társaság újraformálásával kapcsolatban, ami igazából igen sokat váratott magára. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy végre valahára ténylegesen is kezdetét vette, ami a júliusi 14 eurós szintekről egészen 19 euróig lökte az árfolyamot.

Ráadásul az Investor.hu hasábjain már idejekorán figyelmeztettük az olvasókat a Vivendiben rejlő potenciálra. Áprilisi mélyebb szektorelemzésünk óta már több mint 15 százalékkal került feljebb a Vivendi árfolyama. Ha pedig sikerülne legyűrni a fontos akadályt, akkor további jelentős növekedés elé nézhet a telekompapír, melynek akár egyik katalizátora lehetne a részvényesek jutalmazása.

A Vivendi árfolyama (Párizs) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Kapcsolódó cikkek: