Vágólapra másolva!
A következő két évben is a svéd Lars Lagerbäck lesz az izlandi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember 2011 októberében foglalta el a posztot, s bár végül a sportágtörténeti bravúr elmaradt, mivel nem tudta kivezetni a válogatottat a jövő évi vb-re, mostani marasztalásával elismerték azt a munkát, amelynek eredményeképpen csoportmásodikként a horvátokkal világbajnoki pótselejtezőt vívhatott.

"Ez egy nagyon fiatal csapat, és azt hiszem, idővel még jobb eredményekre lesz képes. Biztos vagyok benne, hogy az Európa-bajnoki szereplése jó eséllyel pályázunk" - mondta Lagerbäck.

A 65 éves szakember korábban - 1998 és 2009 között - a svéd futballválogatottat vezette, majd az izlandi feladatvállalás előtt a nigériai nemzeti együttest irányította.