Félmilliárdos kötbért fizethet a Synergon

Vágólapra másolva!
Mintegy 480 millió forintos kötbért fizethet a Synergon a fővárosi tömegközlekedés felgyorsítását szolgáló Futár projekt csúszása miatt.
Vágólapra másolva!
  • A hvg.hu beszámolója szerint továbbra is jelentős csúszásban van a fővárosi tömegközlekedés felgyorsítását és optimalizálását megvalósítani hivatott Futár projekt.
  • Emiatt összesen 480 millió forintnyi kötbért fizettettek meg az informatikai rendszerszállító céggel, a Synergonnal. Az összeg igen jelentősnek tekinthető, hiszen a 6,7 milliárd forintos beruházás mintegy 8 százalékára tehető.
  • A Synergon eredetileg 2013-ban szerette volna átadni a rendszert, azonban folyamatosan kisebb-nagyobb fennakadások merültek fel. A BKK honlapján pedig már 2014-es átadással számolnak.
  • Jól láthatóan a Synergon árfolyama idén már nem is tudta folytatni a tavalyi évben látott hegymenetet, amiben részben szerepe lehet a Futár projektben történt csúszásnak is.
A Synergon heti árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu