Idén elérhetjük a 3 százalékot

Vágólapra másolva!
Újabb 20 bázispontos kamatcsökkentésről döntött a Magyar Nemzeti Bank, a hazai és a nemzetközi gazdasági környezetet tekintve pedig a lazítás még decemberben is folytatódhat. Így még az idén elérhetjük a 3 százalékos alapkamatot. A kamatcsökkentés folytatódása miatt a rövid távú kötvények esetében még várható hozamesés, a hosszú távú kötvények esetében azonban a jövő év már a hozamemelkedésről fog szólni. Érdemes ezért mihamarabb realizálni az eddig elért kötvénypiaci nyereséget - véli a K&H Alapkezelő.
Vágólapra másolva!

Ma újabb 20 bázispontos csökkentésről határozott az MNB, a hazai és a nemzetközi folyamatokat tekintve pedig decemberben is folytatódhat a kamatvágás. Így még idén elérhetjük a 3 százalékos jegybanki alapkamatot. A kamatpálya iránya ezt követően egyértelműen a Fed likviditáscsökkentési program megkezdésének függvénye. Amennyiben a most legvalószínűbb forgatókönyv szerint ez csak 2014 első negyedévében, vagy ezt követően történik meg, akkor akár még tovább lazíthat az MNB. Ezt a várakozást erősíti, hogy a három hónapos állampapírok már most 3 százalék alatti hozam mellett kelnek el, ami történelmi mélypontot jelent.

Az MNB kamatdöntéssel összefüggésben a rövid távú kötvények esetében még történhet némi hozamcsökkenés, a Fed döntés miatt hamarosan emelkedő kötvénypiaci hozamok miatt azonban a hosszú távú kötvények esetében a jövő év mindenképpen a hozamemelkedésről fog szólni. Érdemes ezért minél hamarabb realizálni az eddig elért kötvénypiaci nyereséget.

Forrás: [MNB, Investor.hu]