A jövő repülőülései

A jövő repülőgép-ülései, design tervek
Vágólapra másolva!
Egy brit dizájncég új üléseket fejlesztett ki. Korábban már voltak hasonló kísérletezések.
Vágólapra másolva!

Ha valaki repült turistaosztályon, különösen egy fapados repülőgépen, akkor szembesülhetett azzal, mit jelent a korlátolt üléstér. Vagy az előttünk lévő szék miatt nem tudjuk kinyújtani a lábunkat, vagy a mellettünk ülő utas lóg át a mi térfelünkre, miközben például a gyerekek óriási térrel gazdálkodhatnak.

A kényelmetlenséget persze csökkentheti, ha magasabb osztályra vagy kényelmesebb ülésre váltunk jegyet, lenne azonban olcsóbb megoldás is. A Seymourpowell brit dizájncég Morphnak elnevezett ülésével pont azt akarta elérni, hogy a fedélzeten rendelkezésre álló teret a lehető legrugalmasabban használják ki az utasok.

Forrás: Seymourpowell

Ahogy a név is jelzi, az ülések átalakíthatók az utasok egyéni igényeinek megfelelően. Az egyedi ülőlapok és háttámlák helyett egy-egy lap vonul végig a három ülésen, amelyek szélessége módosítható. Állítható az ülésmagasság, dőlésszög és mélység is. Egy gyermekes pár például nyugodtan szűkítheti egymás között a helyet csemetéje számára.

A Morph megjelenésére azért még várni kell, hiszen egyelőre csak a koncepció kész. Vannak még biztonsági aggályok, például a biztonsági övek elhelyezése kapcsán, és még számos tesztnek kell alávetni, mielőtt a hatóságok engedélyezik. És akkor még ott a kérdés, hogy a légitársaságok akarnak –e élni a lehetőséggel.

A jövő repülőgép-ülésével nemcsak a brit dizájncég foglalkozik. Az AirGónak elvezett ültetési koncepciót egy Malajziában élő, mérnöknek tanuló diák dolgozta ki. Ebben minden utas független térrel rendelkezik, így nem okoz gondot, ha az előtte lévő hátradönti a háttámláját. Az ülések nála is az utasok méretére igazíthatók, ahogyan a lábtámaszok is. Ráadásul minden utas saját felső tároló rekesszel rendelkezik, így véget érhetnek a viták a poggyász felrakásánál. Erről képeket korábbi cikkünkben láthat.