Tovább nyomulnak Irakban a kínaiak

Vágólapra másolva!
A PetroChina megveszi az amerikai Exxon Mobil egyik iraki olajmezőjében lévő pakkjának 25 százalékát. Ezzel folytatódik a kínai olajcégek előrenyomulása az országban.
Vágólapra másolva!
  • 25 százalékos részesedést szerez a PetroChina az iraki West-Qurna-1 olajmezőben, írja a Financial Times.
  • Az Exxon Mobil még a kínaiakon túl az indonéz Pertamina cégnek is elad egy 10 százalékos pakkot, amivel a West-Qurna-1-ben meglévő részesedése hatvanról huszonöt százalékra esik, bár továbbra is ő marad az üzemeltető. A Shell 15 százalékos csomagja változatlan marad.
  • A West-Qurna a világ egyik legnagyobb olajmezője, ahonnan az Exxon prognózisai szerint 2013 végére napi 600 ezer hordó olajat fognak majd kitermelni.
  • Azonban az Irak déli részén fekvő olajmezőkkel kapcsolatos szerződések rosszabb feltételeket biztosítanak a kitermelőknek, mint az északi Kurdisztánban lévők. Az iraki kormány által kötött szerződésekben ugyanis a profitot osztják meg a vállalatokkal, míg Kurdisztánban a kitermelést, vagyis utóbbi kedvezőbb a cégeknek. Az iraki kormány egyébként illegálisnak minősít minden kurdokkal kötött szerződést, így általában a cégeknek kell eldönteniük, hogy Irakban vagy Kurdisztánban tevékenykednek-e.
  • A tranzakció segítségével a PetroChina képes lesz hasznosítani a fellépő szinergiákat, ami segít majd a nagyobb és erősebb közel-keleti upstream pozíció kialakításában, fogalmaz közleményében a kínai cég.
  • Kínai cégek már eddig is jelen voltak az országban, a CNPC a West-Qurna-1 mellett fejleszti a Rumaila porjektet a BP-vel közösen, míg a PetroChina-nak van már pakettje a Halfaya és az Ahdab mezőkben is.
  • A kínai vállalatokat egyébként a kormány utasította arra, hogy szerezzenek részesedést a globális energiaforrásokból. Idén márciusban egyébként már a CNPC vett egy komolyabb részt egy mozambiki földgázmezőből is. Akkor az olasz ENI-nek fizetett 4,2 milliárd dollárt.