Hadat üzen a Facebook az idegesítő barátoknak

Vágólapra másolva!
Néhány napon belül érkezik a leiratkozás gomb, ami egy kattintással eltünteti az idegesítő ismerősök irományait.
Vágólapra másolva!

A közösségi oldal újítása nem mondható forradalminak, a felhasználóknak eddig is lehetősége volt arra, hogy szabályozzák, kinek a tevékenységét akarják követni a hírfolyamon, és kiét nem. Eddig azonban ehhez az ismerős adatlapján az ismeretség jellegét feltüntető gombról elérhető "Megjelenítés a hírfolyamban" opció mellől kellett elvenni a pipát ahhoz, hogy az adott ember bejegyzései többé ne jelenjenek meg.

Néhány nap múlva elég lesz az illető adatlapját felkeresni, ahol egy külön gomb tájékoztatja majd a facebookozókat arról, hogy az adott felhasználó bejegyzéseit követik-e vagy sem. Erre kattintva lehetséges lesz feliratkozni és leiratkozni a bejegyzésekről.

Arról, hogy valamelyik ismerős leiratkozott vagy feliratkozott a bejegyzéseire, a felhasználók továbbra sem kapnak tájékoztatást a Facebooktól - írja a TechCrunch hírportál. A követők ilyen jellegű nyomon követése csak a nyilvános bejegyzések esetén lehetséges: a Facebookon ugyanis már jó ideje lehetséges feliratkozni valakinek a bejegyzésére akkor is, ha nem működtet saját rajongói oldalt.

A Facebook szóvivője a Techcrunchnak úgy nyilatkozott, hogy azért vezetik be a követést egyszerűsítő gombot, hogy a felhasználókat rávezessék arra, hogy érdemes tudatosabban szabályozniuk saját hírfolyamuk tartalmát.