Októberben is jobban szerettek minket a turisták, mint tavaly

Vágólapra másolva!
Idén az év tízedik hónapjában 5,9 százalékkal több vendég 4,6 százalékkal több vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, mint 2012 megegyező időszakában, tájékoztat a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A külföldi vendégek száma 2,6 százalékkal nőtt, 1,8 százalékkal növelve a vendégéjszakák számát, míg honfitársaink közül 9,6 százalékkal több töltött 8,2 százalékkal több éjszakát a szálláshelyeken, mint tavaly októberben. Ami a nem magyar turistákat illeti, az Oroszországból érkezett vendégek 27,5 százalékkal, a Csehországból 32,9, a Szlovákiából 15,7 és a Franciaországból jöttek 15,8 százalékkal több éjszakát töltöttek el a magyarországi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. Ez azt is jelenti, az év első tíz hónapjában 5,3 százalékkal nőtt a vendégek és 4,4 százalékkal a vendégéjszakák száma a bázishoz képest. Azokon a kereskedelmi szálláshelyeken, amelyek a belföldivendég-forgalom 78 százalékát fogadják, a vendégéjszakák száma 9,7 százalékkal emelkedett. Bár a szobák mintegy fele üresen várakozott – a szobakihasználtság októberben 53 százalékos volt –, ez 0,7 százalékpontos javulást jelent az egy évvel korábbival összehasonlítva. A négy- és ötcsillagos szállodákban 64, illetve 69 százalékos, a gyógyszállodákban 65 százalékos volt a telítettség.

Októberben a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 531 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 8206 forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 4,9 százalékkal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor. Összesen 27 milliárd forint bruttó árbevételt, ezen belül 15 milliárd forint szállásdíjbevételt értek el. A vendéglátásból – 5,8 milliárd forint – 213 millióval több folyt be, mint 2012 októberében. A KSH ehhez hozzáteszi, hogy a forint-euró havi átlagárfolyama 295 forint volt, 13 forinttal gyengébb a tavaly októberinél.

Szeptemberben 1677 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát, magyar vendégek 1,1 milliárd forint értékben fizettek vele októberben a szálláshelyeken, ez 6,5 százalékos növekedést jelent a tavaly októberben beváltott üdülési csekkekhez, valamint a SZÉP-kártya forgalomhoz képest.