GDP-növekedés a harmadik negyedévben

Vágólapra másolva!
A tavalyi év azonos időszakához 1,8 százalékot ugrott a bruttó hazai termék növekedése, mutatta ki a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
2013-ban eddig a harmadik negyedév teljesít a legjobban Forrás: KSH/MTVA/MTI

A 2009-es rekordmélypont után sem ragyogtak a számadatok, a GDP íve a tavalyi évben stabilan a negatív tartományban mozgott. 2013-ban az első negyedévben azonban ebből is kilábalt a termelés, a második negyedévben 0,5 százalékkal, a júliustól szeptemberig tartó időszakban pedig 1,8 százalékkal hagyta le a tendencia a bázist. Kíváncsian várjuk az utolsó negyedév statisztikáját.