Dollármilliárdokat csoportosított át a kötvénygigász

Vágólapra másolva!
Csökkentette a rövid lejáratú államkötvények arányát portfólióiban a világ legnagyobb kötvényalapja, a PIMCO - írja a Wall Street Journal. A kisebb átsúlyozás is dollármilliárdos összegeket mozgatott meg.
Vágólapra másolva!
  • A Bill Gross kötvényguru által vezetett PIMCO októberről november végére 37 százalékra csökkentette a rövid lejáratú amerikai állampapírok részarányát a portfólióiban. A 244 milliárd dollárt kezelő kötvényalap szeptemberben és októberben fokozatosan növelte ezeknek az eszközöknek a részarányát, mely október végén 38 százalékot tett ki.
  • A különböző rövid lejáratú államkötvények még így is az alap legnagyobb részét teszik ki, mivel Gross és szakemberei továbbra is bíznak bennük, és javítják az alap likviditását.
  • Az amerikai vállalati kötvények 10 százalékát tették ki az alapnak, míg a jelzálogfedezetű értékpapírokban 34 százaléknyi tőke "hevert".
  • Gross és csapata kevésbé bízik a hosszú lejáratú államkötvényekben, mivel azok hozamának emelkedésére számítanak. Ennek oka, hogy a Fed hamarosan elkezdi visszafogni eszközvásárlási programját, így lassan elapadhat a kötvények iránti óriási kereslet, ami felfelé nyomhatja a hozamokat.
  • A rövid lejáratú kötvények hozamát viszont a Fednek azon ígérete fogja lehorgonyozni a jelenlegi rekordalacsony szinteken, hogy az irányadó kamatlábat a jegybank még jó darabig (Gross szerint 2015 végéig) nulla közelében fogja tartani.
  • Így Gross úgy véli, hogy a rövidebb lejáratú eszközök alacsony, de stabil és vonzó hozamokat fognak kínálni még egy ideig.
  • A PIMCO stratégiája nem bizonyult túl nyerőnek, mivel novemberben 0 százalékos hozamot értek el, amivel viszont még így is jobban teljesítettek az amerikai kötvénypiac átlagánál. A Barclays US aggregált kötvénypiaci indexe ugyanis 0,37 százalékos mínuszt hozott össze novemberben.
  • ENnek oka, hogy a kötvénypiacokra viszonylag borongósabb idők járnak, a PIMCO közel 1,4 százalékot vesztett eddig idén a befektetőinek, az átlagos veszteség pedig 1,83 százalékos volt a kötvénypiacokon idén a Barclays indexe szerint.

Kapcsolódó cikkeink:

Hogyan működnek a kötvények?

A kötvény egy meghatározott futamidejű hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, melyet vállalatok és országok is kibocsáthatnak, ha forrásra van szükségük. A kötvénykibocsátó vállalja, hogy a kötvény névértékét a lejárat végén visszafizeti és közben meghatározott kamatot fizet, legtöbbször évente. A kötvény árfolyama és a hozama fordított módon viselkedik. Az árfolyam emelkedése azt jelenti, hogy a hozama esik, az árfolyam esése pedig azt jelenti, hogy a hozama nő. Ez annak köszönhető, hogy minden kötvénynek van egy meghatározott éves, névértékhez viszonyított kamatfizetési kötelezettsége, amit kuponnak nevezünk.

Ha például ez a kupon két százalékos és a kötvényt mondjuk annak 100 forintos névértékén vásároljuk meg, akkor a kötvény hozama is két százalékos számunkra. Ha azonban a kötvény futamideje közben megváltozik a véleményünk a kötvény kibocsátójáról, például valamilyen okból már kevésbé bízunk meg benne, mint korábban, akkor valószínűleg el akarjuk adni a kötvényünket.
Ha nagyon szabadulni szeretnénk a kötvénytől, már a 100 forintos névértéke alatt is hajlandóak leszünk megválni tőle (leesik a kötvény árfolyama). Aki viszont tőlünk például 98 forintért megveszi a kötvényt, annak a 100 forintos névértékre vetített 2 százalékos hozam már nem 2 százalékos hozam lesz, hiszen csak 98 forintot fizetett érte. Az árfolyam esése tehát növelte a kötvény hozamát. Ugyanezen logika mentén a kötvény árfolyamának emelkedése a hozam csökkenését jelenti.

Ha egy kibocsátó kötvényeinek csökken a hozama, az legtöbbször azt jelenti, hogy nő a bizalom a kötvény kibocsátója irányában, a hozamemelkedés ezzel szemben bizalomvesztést jelent. Ennek magyarázata egyszerű: a kötvény árfolyama a gyakorlatban akkor emelkedik (hozamcsökkenés), ha megnő a kereslet iránta, a kínálat pedig ezzel nem tart lépést. Ha oksan akarnak szabadulni egy kibocsátó kötvényétől, akkor annak a túlkínálat miatt esik az árfolyama (emelkedik a hozama).