Vágólapra másolva!
Nehéz megítélni, hogy ez sok-e vagy kevés. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal mindenesetre sikeresnek ítéli az idei tevékenységét. Kétharmad részben keletre dolgoztak.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével 2013-ban összesen 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született pozitív döntés 35 projekt esetében - mondta Berényi János, a HITA december 1-jén kinevezett elnöke a hivatal évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

A 35 sikeres projektből 18 új beruházás, 17 pedig már itt lévő cég újabb fejlesztése. A projektek több ágazatot érintenek, kiemelkedik a járműipar, erősödik az élelmiszeripar és egyre több a szolgáltatóközponthoz kötődő fejlesztés.

Az 1,2 milliárd euró magyarországi befektetés 133-szorosa a HITA költségvetésének, a projektek megvalósítása 7 ezer új munkahelyet hoz létre, és visszajelzések alapján a kkv-k a HITA közreműködésével 420 millió euró exporttöbbletet valósítanak meg egy éven belül.

Bödőcs Róbert, a HITA üzletfejlesztési és befektetés-ösztönzési elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a tavalyi 700 millió euró magyarországi befektetési döntéshez képest jelentős növekedés az idei 1,2 milliárd euró.

A hivatal a kkv-k exporttevékenységét nemcsak kiutaztatással segíti, hanem Magyarországra is meghív olyan külföldi üzletembereket, akik együttműködhetnek magyar cégekkel. A HITA látókörébe mintegy 4 ezer exportra képes hazai kkv került, akiket információval, tudásátadással erősítenek - mondta.

A HITA tevékenységének kétharmada a keleti nyitásban érdekelt országokhoz kötődik.