Vágólapra másolva!
A szerbiai nőikézilabda-világbajnokság negyeddöntőjébe jutott nyolc válogatott közül négynek a kispadján dán szakember ül, míg Norvégiát izlandi kapitány irányítja.

A siker titka a dán szakember, írja rövid írásában a Handball-planet.com portál, amely a szerbiai nőikézilabda-világbajnokság negyeddöntői előtt arra csodálkozott rá, hogy a nyolz közé jutott együttesek közé négyet is dán edző készített fel az eseményre.

Dánia kispadján már jó ideje Jan Pytlick ül, a német csapatot 2011 márciusa óta Heine Jensen irányítja, Brazíliában 2009-ben nevezték ki Morten Soubakot, míg a lengyel csapat Kim Rasmussenel jutott a legjobb nyolc közé, aki három és fél éve dolgozik az együttessel.

Ugyancsak az északi iskolát képviseli az izlandi Thorir Hergeirsson, aki 2001 óta tagja a norvég női válogatott edzői teamjének, 2009 áprilisában váltotta Marit Breiviket, és irányításával Norvégia már nyert olimpiát, vébét és Eb-t is.

A nyolc közé jutott többi csapat közül ugyan papíron a magyar válogatottnak is északi kapitánya van, ám Karl Erik Böhnt betegsége miatt Hajdu János helyettesíti. Szerbiát Sasa Boskovic, míg a franciákat Alain Portes irányítja.

A szerdai negyeddöntők programja:
17.30: Brazília - Magyarország (Belgrád)
17.30: Franciaország - Lengyelország (Újvidék)
20.15: Norvégia - Szerbia (Belgrád)
20.15: Dánia - Németország (Újvidék)