Jellegzetesen téli biztosítások

Vágólapra másolva!
A PBA Biztosítási Alkusz szerint december 23-a és január 5-e között még közel 50 százalékkal nőhet majd a figyelmetlenségből eredő háztartási balesetek, lakástüzek száma, és akár 10 ezren sérülhetnek meg a síszezonban. Pedig a biztosítók idén már a tavalyi összeg kétszeresét, több mint 11 milliárd forintot fizettek ki baleseti és betegség okozta károkra.
Vágólapra másolva!

Mire figyeljünk?

Sem a karácsonyról, sem a síelésről nem a testi sérülés az első asszociációnk, belegondolva mégis könnyű belátni, hogy a hideg évszaknak megvannak a maga szezonális kockázatai. Idén január és szeptember között már 7,3 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók baleseti károkra, és 3,9 milliárdot betegség okozta károkra a jegybank adatai szerint. 2012-ben ennél jóval kisebbek voltak a kifizetések (4,6 milliárd forint baleseti és 1,8 milliárd betegség miatti kártérítésre). Ráadásul hátra van az év egyik balesetveszélyes időszaka, az évvége: népegészségügyi hatósági adatok szerint egy átlagos napon Magyarországon ugyanis körülbelül 670 háztartási baleset esik meg, ám a karácsonyi-újévi időszakban a PBA szerint ez az átlag másfélszeresére is emelkedhet.

Karácsonyfatalp, mécses, betörő

A leggyakoribb karácsonyi balesetek már az ünnepi előkészületekkor megtörténnek. A karácsonyfa talpba való befaragása gyakran jár olyan kézsérüléssel, amely sebészeti kezelést igényel. Az egyéb háztartási balesetek is elszaporodnak ebben az időszakban és az ünnepek idején tényleg jelentős a tűzveszély: a karácsonyi asztalon vagy a karácsonyfán őrizetlenül hagyott gyertyák gyakran lobbantják lángra a papírdíszeket vagy az asztalterítőt.

Más típusú veszély is leselkedik a vendégvárások időszakában. A véletlenül nyitva hagyott ajtóval a besurranó betörők élnek vissza. Az ORFK adatai évente 46 ezer betörésről számolnak be Magyarországon, a kár 15 milliárd forint: a statisztikák szerint éppen a téli hónapok utolsó napjaiban szaporodnak el az ilyen bűnesetek.

E fenti kockázatokra érdemes lakásbiztosítással is készülni, amely kiterjedhet a család balesetbiztosítására vagy a betörésre is. „A teljes körű, azaz tűz, elemi kár, betöréses lopás, üvegtörés esetén fedezetet nyújtó lakásbiztosítás-csomagok különböző árkategóriákban találhatók a piacon. A biztosítandó ingatlan- és ingóságértéktől függően évi 16 000 és 80 000 Ft közötti értékben” – mondja Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz szakmai vezetője.

Na meg a lejtők

Az ünnepeket a síszezon követi. Az összes síterepet tekintve Ausztriában a legtöbb a baleset, ott a világ minden tájáról érkező síelők közül 60 ezren sérülnek meg egy évben. A környező országok síterepein évente 10 ezer magyar szenved valamilyen balesetet. Jellemző baleseti sérülés a rosszul beállított és eséskor nem megfelelő időben leoldó síbakancs, valamint a hó alatt megbúvó kövek, kivágott facsonkok miatti bekövetkező akár súlyosabb sérülések. Adott esetben speciális mentésre vagy helikopteres szállításra van szükség, mivel a sérült azonnali orvosi ellátást igényel – ezekre az esetekre mind létezik biztosítás. Sokan nem gondolnak arra, hogy a biztosítási védelem milyen sokat segíthet például, amikor a sípálya parkolójában autónkból kiszállva megcsúszunk, és netán lábtörést szenvedünk. A biztosítók 24 órás ügyfélszolgálata biztonságot nyújt a külföldön kiszolgáltatott helyzetben lévő honfitársainknak.

Léteznek kifejezetten a téli sportok szerelmeseinek kínált speciális utasbiztosítási termékek, amelyeknél a biztosító különleges fedezetet vállal:

  • Biztosított (a szokásos vagyontárgyakon túl) a sífelszerelés, a síruházat, a védőfelszerelés is
  • Baleset, betegség esetén a síbérlet árát megtérítik
  • Keresés, mentés (akár hegyi vagy helikopteres mentés is)
  • Az utazás betegség, baleset miatti megszakítás esetén megszervezik a hazautazás
  • Megtérítik a sportolás közben másnak okozott károkat (felelősségbiztosítás)

Mennyiért tud biztosítást kötni egy négytagú család?

Családi ház (100–120 m2)
Épület biztosítási összeg: 25 000 000 Ft
Általános háztartási ingóság biztosítási összeg: 6 600 000 Ft
Kiemelt értékű ingóság: 1 000 000 Ft
Családi balesetbiztosítással
Alapszintű biztosítási védelemmel: 20 000–25 000 Ft/év
Középszintű védelemmel: 25 000–50 000 Ft/év (az alapszinten kívül beázás, besurranás, fagyasztott élelmiszerek megromlása, különleges üveg törése, szabadban tárolt vagyontárgyak, okmányok, bankkártya pótlása, felelősségbiztosítással)
Magasszintű védelem 50 000–90 000 Ft/év (a középszinten kívül garázsban tartott gépjármű, kisállat biztosítás, kiterjesztett garancia biztosítás műszaki cikkekre, adatmentés, utasbiztosítás, kórházi lopás biztosítás)

Társasházi lakás (75 m2)

Épület biztosítási összeg: 19 000 000 Ft
Általános háztartási ingóság biztosítási összeg: 5 100 000 Ft
Kiemelt értékű ingóság: 1 000 000 Ft
Családi balesetbiztosítással és felelősségbiztosítással
Alapszintű biztosítási védelem: 16 000–24 000 Ft/év
Középszintű védelem: 24 000–40 000 Ft/év
Magasszintű védelem: 50 000–80 000 Ft/év

Téli sportokra kötött utasbiztosítás díjai

Egyéni díj: 400–1000 Ft/fő/nap
Egynapos utazás fix díja: 1000–1500 Ft/fő
Családi díjak (általában 2 felnőtt + 1-3 gyerek – biztosítónként változhat): 1200–3500 Ft/nap/család
Egynapos utazás fix díja: 1500–5000 Ft/család

forrás: PBA