Még egy évig téma lesz a tapírozás

Vágólapra másolva!
Látszólag kezdi elfogadni a piac, hogy a QE3 programnak hamarosan vége, egyre többen várják ugyanis, hogy folyamatosan vágnak majd a programon.
Vágólapra másolva!
  • Vélhetően a soron következő 7 ülésen mindig 10 milliárd dollárral mérsékli majd a Fed az eszközvásárlási programot, számol be a Bloomberg. Egyre biztosabban ebben az elemzők a szerdai tapírozás bejelentése után.
  • A QE3 programnak így megközelítőleg 2014 decemberére lenne majd vége.
  • Ezt azonban már nem Ben Bernanke, hanem vélhetően Janet Yellen hajtja majd végre, aki jelenleg a Fed elnökhelyettese.
  • Eközben azonban már 4,01 ezer milliárd dollárosra duzzadt a Fed mérlegfőösszege, köszönhetően a havonta 85 milliárd dollárért vásárolt kötvényeknek.
  • Ez egyébként nagyobb, mint az éves német GDP.
  • Ugyanakkor mind az EKB, mind pedig a japán és brit jegybank relatíve nagyobb mérlegfőösszeggel rendelkezik a gazdaságához képest, mint a Fed, derült ki a Haver Analytics elemzéséből.
Az S&P 500 index alakulása Forrás: Bloomberg, Investor.hu