A tavalyi kiskarácsony után idén nagykarácsony jöhet

Vágólapra másolva!
A várakozásnál többet, akár 860-870 milliárd forintot is elkölthet a lakosság decemberben a kereskedők szövetsége szerint.
Vágólapra másolva!

A tavalyinál 30-40 milliárd forinttal többet költhetünk idén karácsonyra, így a kereskedők reményeinél is nagyobb mértékben, 2 százalékkal bővülhet a forgalom - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Idén decemberben 860-870 milliárd forint lehet a decemberi költés a tavaly decemberi 832 milliárd után, amely az alacsony inflációval együtt érezhető forgalomnövekedést jelent.

Karácsony után sokan visszaviszik a nem tetsző ajándékot, és ezt a boltosok a legtöbb esetben ki is cserélik. Az OKSZ közleménye szerint a kereskedőket nem kötelezi semmi erre, de inkább megteszik, minthogy elveszítsék a vásárlót, aki könnyen találna másik boltot, ahol kicserélhető árut vásárolhat legközelebb. Az online kereskedőknél van egyedül szabály, náluk nyolc napon belül kötelező a csere akkor is, ha egyszerűen csak nem tetszik a vevőnek a termék.