Ötszáz hajléktalant fogadott be egy luxushotel

A dallasi Omni Hotel lobbija
A dallasi Omni Hotel lobbija
Vágólapra másolva!
A dallasi Omni Hotel idén már kilencedik alkalommal fogadott be 500 hajléktalant szentestére.
Vágólapra másolva!

„45 évem alatt soha nem láttam még ehhez foghatót, ez gyönyörű!" – ujjongott a CBS DFW amerkiai televíziónak Jeffrey Hallock, az egyik hajléktalan, akit kisorsoltak az akcióban. A szerencsések nemcsak szállást kaptak egy éjszakára, hanem élelmet, ruhákat és más ajándékokat is.

Az esemény egyik támogatója a Soupmobile volt, amely 200 ezer ételt oszt ki a hajléktalanoknak. A szervezők szerint az akció néha megváltoztatja azok életét, akik részt vesznek benne, és arra ösztönzi őket, hogy valami jóra váltsák fel az utcai életet.

A dallasi Omni Hotel egyébként nem átlagos szálloda. Összesen 1001 luxus szobával és lakosztállyal rendelkezik, van fűtött medencéje és gyógyfürdője is. Egy kétfős szoba ára 249 dollárnál (54 ezer forint) kezdődik.