A szex éve - 2013 zenei trendjei

Vágólapra másolva!

Nem a kattintások hajhászása mondatja velünk, de 2013 bizony elsősorban a szexről szólt a popzenében. Éves összefoglalónkban sorra vesszük még az idén betört kívülállókat, a visszatért nagy öregeket, a rock, az elektronika és a hiphop főbb történéseit. Előkerül a sztriptízklubok zenéje, mi több, még az emo is!

Vágólapra másolva!

2013. november 23-án Miley Ray Cyrus, született Destiny Hope Cyrus betöltötte 21. életévét. Ha ezt ilyen pontosan nem is mindenki tudja, azt sikerült beleverni az összes médiafogyasztó fejébe, hogy halihó, Miley Cyrus felnőtt! Ez már korábban kezdődött, de 2013-ban tényleg nem volt hét, hogy ne láttuk volna a kilógó nyelvét, fenekét, csupasz testét. Hogy csak a zenéhez kötődő dolgokat vegyük: 1) We Can't Stop videó eszetlen bulizással, talán drogos utalással. 2) Seggrázás az MTV díjkiosztóján, felháborodás, mémözön, vezető hír mindenfelé, például a CNN oldalán; most már az is tudja, mi az a twerk, aki eddig kimaradt belőle. 3) Wrecking Ball videó meztelenséggel, 24 óra alatt beállított YouTube-nézettségi rekord. 4) Bangerz nagylemez a megjelenés hetében az eladási lista élén - bár Beyoncé és Katy Perry albuma is nagyobb példányszámban fogyott. 5) Az év végén mindezt megfejelte még az Adore You klipjével, ami arról szól finoman megfogalmazva, hogy simogatja magát. Meg a többi. Szóval tényleg ő volt az év két lábon járó mémje. (Itt említsük meg egy zárójelben a másik felnőtté váló világhírű tinit, Justin Biebert, akivel annyi galiba történt, hogy elgondolkodtunk, a volt tinisztárok melyik útja állhat előtte. Az év végén pedig azon lehetett elmélkedni, hogy tényleg visszavonul-e.)

Ezzel együtt nem neveznénk 2013-at Miley Cyrus évének, abban az értelemben, amiben 2012 a Gangnam Style, 2011 pedig Adele éve volt. Egyszerűen túl sok minden volt még rajta kívül, amiről majdnem ugyanennyi szó esett, és ami egy téma köré csoportosult: igen, 2013 a szex éve volt. Soha nem tudjuk meg, "mi lett volna, ha" a Blurred Lines klipjében nem mókáznak félmeztelen modellek (felnőttek itt nézhetik meg), vajon akkor is akkora slágerré vált volna a dal, de az biztos, hogy annyi szó nem esett volna róla. Rihanna, Justin Timberlake és még nagyon sokan mások szintén a szexben bíztak, ezen belül inkább a meztelen vagy alulöltözött női, mintsem férfi testben (nem egy ilyen klip az év legjobbjai közé is bekerült). Persze a jelenség egyáltalán nem új keletű, viszont idén a korábbinál jóval többet beszéltünk erről. Sinéad O'Connor megintette a szerinte a gonosz lemezipar (= férfiak) által manipulált Mileyt, mire ő elég bunkó módon lehülyézte őt. A nem létező beszélgetésbe többen is beszálltak: Annie Lennoxnak is elege lett, Sir Paul McCartney viszont megvédte Mileyt. Lily Allen videoklipben mondta el a véleményét, és persze megjelent vagy tízmillió újságcikk, amelyekben a nemi szerepek, mi több, a fehérek-feketék viszonyainak kérdését feszegették (utóbbi a twerk története miatt kerül ide, hiszen ez a fekete szubkultúrából jön, mint arról bővebben itt volt szó). Illetve egyes műfajokon belül is előkerült a szex, néha egészen fura formában. Danny Brown például egy koncertjén azzal szembesült, hogy egy túlbuzgó rajongója, aki fehér és nő, elé térdelt, hogy kielégítse - mit tesz ilyenkor az ember, ha fekete és rapper? Nina Kraviz pedig egy, a DJ-k életéről szóló dokumentumvideóban habfürdőzött, és jött az, hogy: persze, azzal akar sikeres lenni, hogy milyen szexi csaj, illetve hadd ne kelljen már elrejtenie, hogy szexi csaj, és így tovább.

2013 inkább egyéniségekről szólt, mintsem átfogóbb, a személyeken túlnövő trendekről. És a korábbi sztárok mellé idén is feljött néhány abszolút kívülálló, sőt, egyes területeken le is nyomtak mindenkit. Lorde a popzenén belülről, igaz, Új-Zélandról jött, hogy kritizálja a popzenét, az Ylvis pedig egy norvég testvérpár, igaz, a slágergyáros Stargate is segített nekik a rókás dalban. Ők maguk is meglepődtek a tévéműsorukat reklámozó klip viharos sikerén, és nem akartak ennek farvizén mindenáron globális popsztárrá válni. Tavaly a Gotye - Carly Rae Jepsen - fun. hármas hódított hasonlóan, no meg persze PSY, akiről idén viszonylag kevés szó esett, holott a Gentleman mindenféle rekordot megdöntött, jelenleg 600 millió fölött jár a YouTube-on. Azt, hogy egyre több lesz a vírusvideó, egyetlen számmal mindent letaroló előadó, már az év eleje felé jósolgatták a szakemberek, amikor a Billboard úgy döntött: mértékadó slágerlistája, a Hot 100 helyezéseibe a YouTube-nézettséget is beszámítja, 30 másodperces részlettől felfelé. Ez azt jelentette, hogy 2013 elejének őrülete a Harlem Shake-et a lista élére juttatta. Ide kapcsolódik, hogy idén is nagyon mentek a feldolgozás- és paródiavideók; a (klipet amúgy nem kapó) Get Lucky, a Blurred Lines, a Wrecking Ball, Kanye West önmagában is parodisztikus klipje által ihletett videók közül sok szedett össze többmilliós nézettséget - itt szedtük össze a legsikeresebb példákat.

Idén többen is rájöttek, hogy ma már egy nagylemeznek nem elég a szokásos promóció ahhoz, hogy valóban esemény legyen a megjelenésből. A Daft Punk őrülten sikeres albumát ennek megfelelően titokzatos reklámszpotok, videók, óriásplakátok vezették fel, a lemezbemutató bulit pedig egy isten háta mögötti ausztrál kisvárosban tartották. Kanye West és a Boards of Canada is speciális helyekre felszerelt kivetítőkkel izgatta fel közönségét, míg az Arcade Fire gerillakampánya keretében rejtélyes jelképek jelentek meg házfalakra felfújva. Viszont bejött pont az ellenkezője is: David Bowie szabályosan a semmiből tért vissza hirtelen, tíz év távollét után, míg Beyoncé az év végén szintén egyik napról a másikra jött ki az új albumával, amely tarolt is a listákon. Úgy látszik, a lényeg az, hogy semmiképpen ne a megszokott szabályok szerint játsszunk.

A visszatérő nagy öregekről már többször is beszéltünk, de az a helyzet, hogy az idei év tényleg nem lett volna ilyen nélkülük. Főleg, hogy David Bowie úgy tért vissza, hogy sokan már kész ténynek vették, ő a szívműtétje után már semmit nem fog csinálni többé, szerencsére nem így lett. Kevin Shields, a My Bloody Valentine őrült zsenije ugyan már évek óta ígérgette, hogy több mint két évtized után új lemezt csinál, mégis meglepett vele mindenkit, mint ahogy azzal is, hogy nyáron tényleg eljött Budapestre. Justin Timberlake hozzájuk képest fiatal, mégis elég hosszú szünet után tért vissza két lemezzel is, viszont a Pixies új EP-je pont arra volt példa, hogy nem mindig kell erőltetni. És persze a Rolling Stones idén is megmutatta, hogy kell csinálni: ezúttal a Glastonbury fesztivál fő fellépőjeként.

Nem öreg, és nem is igazán tért vissza, de azért már sokan leírták Pharrellt, aki pedig a Neptunes tagjaként (és Timbaland mellett) az ezredforduló körül az egyik legnagyobb ember volt a popban, hiphopban, R&B-ben. Mint Mayer Hawthorne a Quartnak mesélte, ő tavaly meglepte a kiadóját azzal, hogy Pharrell-lel akar dolgozni: "ő már kiégett, nincsenek slágerei" - mondták neki. Ehhez képest 2013 legnagyobb sikerei közül kettőben is benne volt közreműködőként, társszerzőként: a Get Luckyban és a Blurred Linesban (utóbbinak producere is), és annyira ott volt mindenhol, hogy amikor kijött a 24 órás klipjével, akkor az az év logikus lezárásának tűnt. Szintén a Daft Punk mellett jelent meg újra, és aztán kezdett itt is, ott is feltűnni Nile Rodgers, aki a Chic gitárosaként lett a francia robotok hőse, valamint Giorgio Moroderrel is többet találkozhattunk, mint az elmúlt években.

Valószínűleg Magyarországon kevesebb embernek mond valamit az ő neve, de Amerikában nagyon tarol Mike Will Made It (avagy Mike WiLL Made-It, de azért mindennek van határa). Már jön fel egy ideje, idén pedig ő felügyelte Miley Cyrus lemezének készítését, a We Can't Stop az ő száma, csakúgy, mint a Rihanna: Pour It Up, Ciara: Body Party, Kelly Rowland: Kisses Down Low, és még több, inkább az Egyesült Államokban hódító sláger. Egyesek már Timbaland egykori nagyságához mérik őt. Az biztos, hogy hangzása jól felismerhető, bár nem annyira egyedi: a déli hiphopnak abból a fajtájából indul ki, amely az atlantai sztriptízklubokban szól. Meglehetősen minimalista hangzás, baromi erős gépi lábdobok és csúszós, nem egyszer hideglelős szintik jellemzik. A kereskedelmi siker mellett a kritika is imádja, egyik lelkes méltatója szerint ő az, aki a legtökéletesebben zenébe fogalmazza egyre elcseszettebb világunkat.

Érdemes megnézni, hogy mi történt a popzene trónján évek óta ülő énekesnőkkel. Las Vegas annyira menő, hogy az idén sikerült megnyerni a városnak Britney Spearst is, aki kétéves rezidenciára szerződött oda, miközben az eddigi leggyengébben teljesítő lemezét jelentette meg. Ugyancsak csalódnia kellett Lady Gagának, akinek idei lemeze, az Artpop bukással felérő fogadtatást kapott: kevesebb kelt el belőle, mint az előző lemezből, és női vetélytársaihoz, Katy Perryhez vagy Miley Cyrushoz képest is. Rihanna 2008 óta először idén nem jelentetett meg új lemezt, Beyoncé viszont decemberben igen, és ezzel úgy tűnik, alaposan rá is vert az egész női mezőnyre.

2013-ban a rockvilágot Lou Reed halála rázta meg legjobban; mindenki megemlékezett arról, mi mindent köszönhetett neki és a Velvet Undergroundnak számos műfaj a punktól az art rockig. Boldog-boldogtalan készített legalább egy élőben elhangzó feldolgozást, a legfurábbak ezek között a Macaulay Culkint is felvonultató Pizza Underground pizzás szövegű dalai voltak. Itthon Bódi László Cipő hunyt el mindössze 47 évesen, legemlékezetesebb dalait többek között a Szigeten énekelték a legnagyobb sztárok. A Republic pedig némi huzavona, Tóth Zoltán kilépése után Sipos F. Tamással folytatja.

2013-ban végre egy magyar számról is beszélt a világ, igaz, nem egy új dal szerzett nemzetközi ismertséget, hanem a külföldön már korábban is hódító Gyöngyhajú lány került be a köztudatba újra, miután Kanye West hangmintázta a New Slaves című számában. Pár hétig számos honfitársunk küldte el YouTube-kommentekben az anyjába a tolvaj rappert, míg végre kiderült, hogy West kért engedélyt a dalszerzőtől, Presser Gábortól, akinek idén még egy száma, A siker is előkerült hangmintaként Prodigy és Alchemist közös számában. Ki tudja, mi lesz a következő, mert a magyar dalok külföldi hangmintázásának eddig is volt már hagyománya.

A nyár végén gyors egymásutánban bekövetkező három haláleset kellett ahhoz, hogy a szélesebb amerikai közvélemény szembesüljön a mollynak becézett MDMA drog és az elektronikus tánczene szoros kapcsolatával, miközben Miley Cyrus és rengeteg más zenész is a partidrogot népszerűsítette slágereiben. Válaszul a média felkarolta a témát, egyre több cikk született arról, hogy a molly nem is olyan veszélytelen, mint gondolják, míg az egyik legnépszerűbb EDM DJ, Sebastian Ingrosso kimondta: ma már egyáltalán nem cool a rockandroll életforma, nerdnek lenni sokkal menőbb.

A kilencvenes évek revivalből a rock sem maradhatott ki. Sok szó esett idén arról, hogy feltámadt az emo - na nem az a fajtája, amit alig néhány éve az emósokon kívül az egész világ gyűlölt vagy lenézett, hanem az "eredeti", érzelmes hardcore, a kilencvenes évek undergroundjából. Nagy figyelmet kapott a Stereogum és a Buzzfeed gyűjteménye a legjobb emo revival zenekarokból, alaposan kitárgyalták, hogy van-e ez a dolog egyáltalán, vagy pedig, mint a Noisey írta, "nincs semmi revival, egyszerűen csak egy darabig nem figyeltünk oda az emóra". Amúgy az egyik legnagyobb, az emo bélyeg ellen mindig tiltakozó zenekar, a Fall Out Boy idei, visszatérő lemezének címével azt hirdette: megmenti a rock and rollt. Rá is fért, hiszen szokás szerint idén is többen halálhírét keltették, az egyik ilyen "a rock halott" nekrológ azért keltett nagy figyelmet, mert Mike Shinoda (Linkin Park) válaszolt egy blogbejegyzésre; szerinte az a baj, hogy a rock nem újul meg, viszont bezárkózik.

A rockzene egyik legfontosabb jelenlegi trendje a pszichedélia fokozott jelenléte: legyen szó a hatvanas évek pszichedelikus korszakát megidéző zenekarokról, vagy éppen kísérletező, elszállt zenékről, a pszichedélia idén végig itt volt velünk. Az ismertebb nevek közül a tavalyi lemezét turnéztató Tame Impala, a Flaming Lips és az MGMT, az újabbak közül a Hookworms, a Toy, a Temples, a Foxygen, a Jagwar Ma és még sokan mások turnézták körbe a popsajtót, pedig igen különböző jellegű zenékről van szó, mégis közös bennük a p betűs jelző, amelyet idén is hiába próbáltak megfejteni. Viszont van már pszichedelikus fesztivál is - természetesen Liverpoolban.

A brit popzenében a csúcsra jutott a néhány éve megindult garage- és house-revival, a Disclosure nagylemeze az eladási lista élére került, és sikerük más előadóknak is segített - erről számolt be a Quartnak a London Grammar, a Totally Enormous Extinct Dinosaurs és az AlunaGeorge is. A Disclosure-hoz kötődik az év legviccesebb playback "botránya" is: a Wembley-stadionban egy nagy gálán nem játszhattak élőben, hát direkt úgy csinálták, hogy látszódjon: itt nincs semmi bedugva. (Volt amúgy némi vita arról, hogy szabad-e ezt a house-t deep house-nak nevezni, amikor így már hívtak egy másik stílust is - ez az értelmetlenebb nevezéktani veszekedések közé tartozott.)

Mint arról bővebben itt írtunk, elmúlt években sorra jelentek meg a drum and basst megújító mozgalmak, de egyik sem tudott komolyabb nyomot hagyni a műfajon kívül. A már tavaly feltűnt, de idén kibontakozott jungle-juke hibridre viszont felkapta a fejét a zenei sajtó, és úgy néz ki, ez már egy, a korábbiaknál komolyabb mozgalom lehet. A dubstepnek szintén megint a halálhírét keltették, igaz, a műfaj egyik alapítója, Skream nem is mondta azt, amiből az egész vita kibontakozott. Mint az év legjobb dolgait soroló cikkünkben írtuk, több dubstepkiadó, előadó éppen most éli másodvirágzását, viszont vannak jelei annak, hogy a közönséget már kevésbé érdeklik a vartyogó basszusok, mint tavaly. Egy újabb, jellegzetesen londoni gyökerű stílus, a grime előadóinak többsége mára teljesen beleolvadt a popzenébe, elég csak Dizzee Rascalra, Kanóra vagy a gyökereihez való visszatérést sikertelenül megpróbáló Wileyra gondolni. Viszont a nyár közepén indult, instrumentális "war dubokkal" vívott "háború" évek óta nem látott aktivitást indított be a grime körül (itt egy nagyobb válogatás ezekből, a grime új hullámáról itt írtunk.)

A GQ szellemes összefoglalása szerint a hiphop a maga "klasszikus rock" korszakába lépett. Legnagyobb előadói (Jay-Z, Kanye West, Drake és Eminem) kiadhatnak ugyan lemezeket, akár egyszerre sikereseket és jókat, de ezek már nem számítanak igazi kulturális mérföldkőnek. Számos, egymásra legfeljebb csak a ritmikus szövegelés alkalmazásában hasonlító irányzatra bomlott szét a hiphop, ami persze nem baj. Ezek közül az irányok közül a tavaly feltört chicagói drill volt népszerű nemcsak a városban és az interneten, hanem ráadásul más területekre is hatott. Az egy dolog, hogy Kanye West beépítette a Yeezusba, de az elektronikus zene titokzatos zsenije, Zomby is ezzel rontotta el dupla lemezét. A hiphop hazai rajongói pedig kifejezetten jó évet zártak. Budapesten járt Madlib, Afu-Ra, a Slum Village és Jeru The Damaja, no meg a Wu-Tang Clan. Ja, ők nem is, hanem a Balaton Soundon, bár végig abban a tudatban voltak, hogy Budapesten vannak. A hazai rapsztárokat pedig nem és nem lehet kirobbantani a YouTube-nézettségi listák éléről.

Bár az interaktív klipek nem idén jelentek meg, nagyobb figyelem jutott nekik, mint valaha. Ebben szerepet játszott, hogy olyan nevek kísérleteztek a műfajjal, mint Bob Dylan vagy Pharrell Williams. Előbbi egy sereg tévéműsorba csempészte be a Like A Rolling Stone-t, Pharrell pedig ugye 24 órás klipet csinált, ráadásul ezek pár nap különbséggel jelentek meg. Az Arcade Fire-nek is volt ilyenje idén, nem beszélve a trendteremtő, 2010-es interaktív klipjükről. Egy francia zenész pedig kifordította a koncepciót. Jövőre még nagyobb dömping várható!

A magyar poppiacon a legjelentősebb fejlemény az volt, hogy gyors egymásutánban egy csomó előfizetős / ingyenes streamszolgáltatás jelent meg nálunk: az évek óta beszédtémát jelentő Spotify, a nemzetközi szinten is viszonylag újnak számító Google Play, a Rdio - itt lehet tájékozódni, melyik mi. Ami a CD-ket illeti: kiderült, hogy olcsóért azért még hajlandóak viszonylag nagy mennyiségben vásárolni ezeket a rajongók, hiszen amikor a Tankcsapda darabonként egy ezresért a piacra (pontosabban a Mol-kutakra) dobta teljes eddigi életművét, akkor az eladási lista első 14 helyén csak ezek szerepeltek.