Megvan a három millió!

A Microsoft árfolyama (Nasdaq)
Vágólapra másolva!
Átlépte a 3 milliós határt is a Microsoft Xbox One névre keresztelt legújabb konzolja, derült ki a cég tájékoztatásából.
Vágólapra másolva!
  • Már december 11-én elérték a 2 milliós határt, alig 18 nappal a hivatalos értékesítés kezdete után, most pedig a 3 millió is megvan.
  • A nagy vetélytárs, a PlayStation 4 december 3-án jelentette be, hogy 2,1 milliós eladással bírnak, bár ők valamelyest korábban kezdték az értékesítést. Azóta viszont nem érkezett hivatalos adat a Sony-tól, bár vélhetően az Xboxhoz hasonlóan alakulnak az eladások.
  • A Microsoft számára nagyot hozhatnak az Xboxok, melyekből a 400 dolláros eladási árral számolva már közel 1,2 milliárd dolláros bevételre tett szert az amerikai cég. Ez egyébként az előző negyedéves árbevételnek 6-7 százalékát teszi ki.
  • Az viszont várható volt hogy a legutóbb 2006-ban frissülő Xbox termékcsalád iránt nagy lesz a kereslet, így inkább az lehet a kérdés, vajon hosszútávon milyen eladási adatokat ér majd el a konzol.

A Microsoft árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu