Vágólapra másolva!
Több utas elázott az American Airlines járatán, a pilóta kényszerleszállást hajtott végre.
Vágólapra másolva!

Az American Airlines McDonnell Douglas MD-82 típusú gépe Dallas Fort Worth-ből Baltimore-ba tartott kedden, amikor 10 ezer méteres magasságban egy vízcső eltörött az egyik vécében. A pilóta kényszerleszállást hajtott végre a közeli Little Rockban, a 147 utast szállító repülő biztonságosan földet ért – tudósít az Aviation Herald, amely szerint a víz a pilótafülkébe is beszivárgott.

Az utasok beszámolója szerint egy nagy durranást hallottak a gép hátsó részéről, és mindent elárasztott a víz. Néhány utas maga is elázott, de komolyabb sérülés nem történt. A repülőtéri munkások kijavították a hibát, és a gép két óra múlva folytatta az útját Baltimore felé – írja az NWA Homepage, amely szerint a csőtörést fagyás okozta.