Vágólapra másolva!
Míg a France Football által 1956-ban alapított Aranylabda 2009-ig tartó történetében több mint fél évszázad kellett ahhoz, hogy három focista mindenféle klub- vagy válogatott siker nélkül nyerjen, addig az újkori FIFA-Aranylabda negyedik évében rögtön egy aranyérem nélküli focista kerülhet fel a futballtrónra. Cristiano Ronaldo 67 gólja tényleg többet érne Franck Ribéry öt klubtrófeájánál, esetleg mégis - zsinórban ötödször - Lionel Messi lesz a befutó? Hétfő este Zürichben kiderül.

Volt egyszer egy olyan Aranylabda, amelyet büszkén tettek zsebre a tulajdonosai, most pedig van egy olyan, amelyről nehéz eldönteni, hogy van-e olyan nagy a presztízse, mint az elődnek. Amióta a FIFA-tagországok szövetségi kapitányai és csapatkapitányai is szavazhatnak, sokan csak legyintenek a díj komolyságára, hiszen a 2012-es nyertes Lionel Messi csapatszinten csak egy spanyol Király-kupa-győzelmet mutatott fel, míg most annak a Ronaldónak a diadalát jósolják a bennfentesek, aki 2013-ban hiába rúgott 67 gólt, egyetlen trófeát sem szerzett a Reallal. Ha a klubsikerek sokat számítanának, Franck Ribérynek nem lenne ellenfele, de a francia támadó középpályás öt megszerzett aranyéremmel a nyakában elcsúszhat azon, hogy Ronaldo vb-pótselejtezős mesterhármasa után a FIFA kitolta a szavazási határidőt.

Kit érdekel a France Football szempontrendszere?

2010 óta már nem csak a díjalapító France Football által felkért újságírók szavazhatnak, hanem a FIFA-tagországok szövetségi kapitányai és csapatkapitányai is, éppen emiatt sokan úgy tartják, hogy már nem az év legjobbja kapja a díjat, hanem az, akit a szavazás pillanatában a világ legjobb játékosának tartanak.

Messi 2010-es és 2012-es sikerének részben az lehetett az oka, hogy a szavazójoggal rendelkező szövetségi kapitányok és csapatkapitányok többsége nem igazán veszi figyelembe, hogy akire leadja a voksát, az a csapatával mit ért el, Egervári Sándor korábbi magyar kapitány például három éve az Origónak azt állította, hogy a szervezőktől semmilyen instrukciót nem kapott.

Lionel Messi a zsinórban megnyert negyedik Aranylabdájával - ezúttal nem ő a legesélyesebb Forrás: AFP/Lluis Gene

Nem így a France Football által voksolásra felkért újságírók, akik, mint megtudtuk, igenis figyelembe veszik az előírt szempontrendszert akkor, amikor leadják az első háromra a voksaikat. A magyar sportmédiát a Nemzeti Sport újságírója, Csillag Péter képviseli, aki az Origónak elmondta, hogy milyen kritériumrendszer alapján várja a France Football a szavazatokat. Ezek röviden: 1. Teljesítmény a klubban és a válogatottban, különösen a fontos meccseken; 2. általános teljesítmény; 3. sportszerűség, viselkedés a pályán és a pályán kívül.

Három éve nyilvánosságra hozták, hogy Messi az edzők és a csapatkapitányi szavazatok révén tudta megelőzni az akkor az Interrel BL-aranyat, olasz bajnokságot és vb-ezüstérmet szerző Wesley Sneijdert. Mint kiderült, a holland focista a korábbi France Football-féle voksolási rendszer alapján aranylabdás lett volna 2010-ben, míg Messi a dobogóról is lemaradt volna.

"Néhány ember tett arról, hogy ne Ribéry nyerjen"

Idén Messi zsinórban ötödször érhet a csúcsra (az utolsó "FIFA-mentes" Aranylabda is az övé lett 2009-ben), ám erre az előzetes hírek szerint kevés az esély. Nem mintha rosszabb játékos lett volna az argentin, de idén nem termelte olyan mértékben a gólokat, mint korábban, ezen kívül több hónapon át sérült is volt. De ezúttal még a felületesen voksolók számára is kikerülhetetlen szempont, hogy a Bayern 7-0-s összesítéssel gyilkolta le a Barcát a BL-ben (itt olvashat bővebben arról, hogy Messit ezúttal miért nem tartjuk esélyesnek).

Sneijdert tehát 2010-ben még a top háromból is kiszorították a kapitányi voksok, idén Franck Ribérynek legalább azt sikerült elérnie, hogy dobogóra kerüljön. A józan logika követői, de főleg a Bayern Münchenhez közel állók úgy gondolják, nem volt igazságos a FIFA döntése, amikor a vb-pótselejtezők november 19-ei visszavágója után, Cristiano Ronaldo focivébét érő, svédek elleni mesterhármasát követően a futballszövetség ad hoc módon, egy hirtelen ötlettől vezérelve két héttel meghosszabbította a szavazás határidejét, sőt a már leadott voksokon is lehetett módosítani.

"Minden egyes voksot meg fogunk vizsgálni, amelyet november 15-e előtt, és utána adtak le a szavazók" - mondta a FIFA döntése után dühösen a Bayern München elnöke, Uli Hoeness. "Nagyon bosszant, hogy a szavazásnak volt egy határideje, amelyet hirtelen megváltoztattak, még most sem tudom, miért. Csak reménykedni tudok, hogy ez egy demokratikus szavazás, és semmilyen furcsaság nem történt a kulisszák mögött."

A FIFA azzal indokolta a hosszabbítást, hogy túl kevesen adták le a voksukat időben. Bár november 20-án a FIFA azt állította, hogy még Ronaldo mesterhármasa előtt történt a változtatás, a France Football magyarországi tudósítója erre másképpen emlékszik vissza. "Vége lett a pótselejtezőknek, és körülbelül 45 perccel utána kaptuk az értesítést, hogy továbbra is lehet szavazni" - mondta az Origónak Csillag Péter, aki a szabályok miatt csak az eredményhirdetés után árulja majd el, hogy kikre voksolt.

Ribéry Ronaldo novemberi mesterhármasa előtt még nyerésre állhatott Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Uli Hoeness az eredményhirdetés előtt a korábbinál is keményebben nyilatkozott: "Nem hiszem, hogy Ribéry nyer hétfőn, néhány ember tett erről. Néhányaknak nem illik bele a politikájába az, hogy a Bayern mindent megnyer."

Ha megszámoljuk a volnákat, akkor Ribéry a nyerő, egy ismert francia újságíró, Pascal Praud legalábbis a Twitteren adott még egy virtuális díjat a franciának. "Ha az információim helyesek, akkor Cristiano Ronaldo nyeri az idei voksolást. Az újságírók szavazatai alapján Franck Ribéry végzett a legelőkelőbb helyen."

Az egykoron a sajtóban bombameglepetésre a Bayernnel is összeboronált Juhász Rolandra - aki Csillag Péterrel szemben nyilvánosságra hozta a sorrendjét - biztosan nem mérgesek Münchenben, a magyar válogatott csapatkapitánya ugyanis Ronaldo triplája ellenére sem változtatott az első körben leadott Ribéry, Messi, Ibrahimovic sorrendjén. Azaz tőle a portugál egyetlen pontot sem kapott.

Volt már három csapatarany nélküli aranylabdás

Ronaldo jól tudja, milyen csalódottan ülni egy eredményhirdetésen. 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben is második lett (először Kaká, majd háromszor Messi előzte meg), de most, ha csak az egyéni számokat nézzük, az 56 meccsen elért 67 góljával és 14 gólpasszával nagy előnyben van Messivel szemben, aki 47 meccsen 45 gólig és 16 gólpasszig és egy La Liga-győzelemig jutott (az 51 meccsen 22 gólt rúgó és 20 asszisztot jegyző Ribéry az egyéni statisztikák alapján nem nyerő, viszont ő nem csatár, és keményen mellette szól az öt Bayern-trófea).

De látott-e már valaki olyat, hogy egy futballista semmit ne nyerjen a csapataival, aztán Európa (1995-ig nem kaphatta kontinensen kívüli a díjat) vagy a világ legjobbjának válasszák? Bármennyire meglepő, háromszor már előfordult hasonló az 1956-ban életre hívott Aranylabda történetében.

Cristiano Ronaldo 67 góllal, de trófea nélkül juthat csúcsra Forrás: AFP/Erik Martensson

1964-ben a Manchester United skót játékosa, Denis Law kapta a France Football kitüntetését, pedig abban az évben semmit sem nyert az angol klubbal. A szerényen csak Királynak becézett focista 309 MU-meccsén 171 gólt lőtt, és ő az Old Traffordon megtalálható "United Trinity" szobor középső tagja, a jobbján George Best, a balján Bobby Charlton figyel. Játszott a Cityben is, sőt az 1968-ban még BEK-et nyert MU-t ő ejtette ki az angol első osztályból 1974-ben a nagy rivális játékosaként. 1964-ben hasonló körülmények között nyert Aranylabdát, mint ahogyan most nyerhet Ronaldo: 46 góllal zárta a szezont, a csapata viszont csak egy bajnoki ezüstérmet gyűjtött be.

Gerd Müller volt a következő trófea nélküli aranylabdás. A német csatár 1970-ben a Bayernnel második lett a bajnokságban, a szezont 38 góllal zárta, majd a mexikói vb-n tíz góllal járult hozzá a németek bronzérméhez. Pedig a döntőbe jutás nem rajta múlt, az olaszok elleni elődöntő hosszabbításában hiába lőtt két gólt is, az ellenfél - a kétszer 15 perces ráadásban három gólt szerezve! - 4-3-ra nyerni tudott.

Legutóbb Kevin Keegan volt az, aki klub- vagy válogatott trófea nélkül kapott Aranylabdát, és ennek már 36 éve. A sikere máig talány. A Hatalmas Egér becenevű angol 1978-ban úgy lett első, hogy klubja, a Hamburg csak a tízedik helyen végzett a német bajnokságban, ő viszont 12 góljával is meg tudta győzni a szavazókat - nehéz megfejteni, hogyan, hiszen Anglia ott sem volt a vb-n. Egy évre rá Keegan megvédte címét, a Hamburgot pedig - többek között 17 góljával - Bundesliga-győzelemre vezette.

A mostani Aranylabda-gála azért is érdekes lesz, mert Ronaldo Blatter beszólása miatt el sem akart utazni Zürichbe, aztán olyannyira meggondolta magát, hogy még a családját is magával viszi. Ezek után - vonta le a következtetést több európai sportújság - meglepő lenne, ha nem őt szólítanák a színpadra a kitüntetés odaítélésekor.