Vigyázzunk a részvényekkel

Vágólapra másolva!
Jól megbombázta elemzésekkel ügyfeleit a Goldman Sachs. Az elmúlt napokban megszólalt a részvénystratégájuk, de a legvagyonosabb ügyfelek pénzének kezeléséért felelős divízió is kiküldte 2014-es tanácsait. Egy mondatban úgy foglalnánk össze a tanulságokat, hogy egyre inkább érdemes vigyázni már a részvényekkel, de hosszabb távon még mindig az egyik legvonzóbb alternatívát jelentik.   
Vágólapra másolva!

David Kostin stratéga ugyanis azt mondja, hogy az amerikai részvénypiac a legtöbb mutató alapján (P/E, EV/bevétel, EV/EBITDA, szabad készpénz hozam, P/BV és ROE, stb…) drágának mondható. A ciklikusan kiigazított P/E mutató alapján az S&P 500 30 százalékkal a reálisan feltételezhető szintek felett tartózkodik, míg a visszatekintő eredmények 45 százalékos túlértékeltségre figyelmeztetnek.

A legnagyobb meglepetés az anyag készítői számár az volt, hogy az ügyfelek közül sokan arra bazíroznak, hogy a részvénypiac értékeltsége tovább tágul majd 17-18-as P/E-ig. Az alapfeltételezésük rossz, hiszen sokan az átlagos értékeltséget helytelenül 15-ösnek tartják, amihez képest a mostani kilengés valóban nem tűnik katasztrofálisnak. A Goldman szerint viszont a normálisnak mondható P/E ráták a múltban sokkal inkább a 13 körüli szinteken tartózkodtak, amihez képest a mostani 15,9-es érték már igenis magasnak számít (1976 óta egyedül a tech lufi idején lehetett a mostaninál magasabb értékeltséget megfigyelni).

Forrás: Investor.hu

Bár nem mondja ki a stratéga, hogy a piacok esni fognak (az emelkedésben vár lassulást), azért a véleménye mégiscsak a pesszimistábbak közé sorolható most a piacon. Ami azért is érdekes lehet, mert eközben a Goldman vagyonos ügyfeleire szakosodott részlege azt javasolja, hogy továbbra is tartsák nagyfokú kitettségüket az amerikai részvények felé. Fontos persze kiemelni, hogy azért ők is látják, hogy a részvények már közel sem olyan olcsók, mint pár évvel ezelőtt, ezért a hosszabb távú befektetési horizonttal magyarázzák véleményüket. Úgy gondolják, hogy a nulla kamatkörnyezet továbbra is a részvények malmára hajthatja a vizet.

Merthogy szerintük csak azért még egyetlen részvénypiaci bika sem halt meg, mert idő közben megöregedett. A medvepiac visszatéréséhez egy azt kiváltó eseményre lesz szükség, mint mondjuk a szigorú monetáris politika, vagy egy külső sokk, például a lakáspiaci buborék kipukkanása. Ilyen potenciális veszélyeket azonban jelenleg nem azonosítanak a Goldman szakemberei.

Összességében tehát a részvénypiacok már drágák, vagyis érdemes lehet a beszállásokkal megvárni egy korrekciós fázist (vagy szűkebbre venni a stop szinteket, amivel megadjuk a lehetőségét, hogy egy esetleges újabb felfele körben is a bikán üljünk), egyre szelektívebben válogatva az egyedi részvények között.