Ártatlanul voltunk ellenzékiek - a 2. Műsor a Quartnak

Ocztos István

Alain Delon szeretnék lenni, éjjel-nappal napszemüvegben lenni - így kezdődik az egyik legismertebb olyan dal, amely a magyar underground közegéből került ki. A dalt Deutsch Tamástól a Macskanadrág zenekarig sokan éneklik ma is, azt viszont már kevesen tudják, hogy eredetileg a 2. Műsor zenekar játszotta. Az együttes egykori billentyűs-énekesével, Ocztos Istvánnal arról beszélgettünk, hogyan koncerteztek a Bizottsággal, hogy kerültek egy leszbikus klubba, és hogy miért oszlott fel az együttes. Természetesen Erdős Péter sem maradhatott ki.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

A magyar új hullám általunk megszavazott ötven legjobb dala közül több kommentelőnk is hiányolta a 2. Műsort, pedig a zenekar eléggé különbözött a politikusabb, keményebb underground vonaltól.

Igen, valóban nem igazán illeszkedett az undergroundnak ehhez az ellenzéki vonalához, mi ugyanis nem nagyon foglalkoztunk politikával, leginkább lírai-szerelmi mondanivalónk volt. Ugyanakkor az R-Go, Dolly Roll, Első Emelet-féle populárisabb vonaltól is messze voltunk, ehhez az alternatív miliőhöz tartoztunk, nem véletlenül koncerteztünk a Bizottsággal olyan sokat.

Bánt téged akkor, hogy a listából a 2. Műsor kimaradt?

Természetesen. Bár valóban nem azt a hangvételt képviseltük, mint a többiek – éppen ezért felüdülésnek is számítottunk –, azért nagyon sok örömöt okoztunk a nem is olyan kicsi rajongótáborunknak. Mi nem úgy szabadítottuk föl a közönséget, hogy megmondtuk, hogy a kurva anyját a rendszernek, hanem máshogy.

Valószínűleg nincs olyan zenekar a 2. Műsoron kívül, amely a Story Magazin címlapján szerepelt volna, ám tavaly azt emelték ki a Deutsch Tamással készített interjújukból, hogy a gyereke imádja, ha az Alain Delont énekli neki.

Igen, ezt láttam én is nemrég az interneten. Üzentem is Deutsch Tamásnak, hogy ne csak a gyerekeivel ossza meg ezt, hanem a kollégáival is, hátha nem lesznek olyan mogorvák és merevek.

Az Alain Delonról elmondhatjuk, hogy kinőtte az underground színteret, az ötvenes lista legtöbb számánál ismertebb dal.

Igen, reklámfilmzene volt, egy film is innen vette a címét (Nincsen nekem vágyam semmi), sokan játszották, és játssza a Macskanadrág ma is. Az első között írtuk ezt a számot még '82-ben, és ebből tényleg egy klasszikus sláger lett. [szöveg: Terhes, Gerhes, Greifeinstein, zene: Gerhes, 2. Műsor] A zenekar legintenzívebb szakaszában, tehát '87-ig nagyon élveztem a zenekarosdit, az együttlétet, hiszen egy közösség voltunk – némileg más, mint a színházban –, és mivel egy harmincfős baráti társaság is állandósult körülöttünk, mindenhová elkísértek bennünket, ez igazán klassz volt. Az a pár száz, vagy talán ezer ember, akik rendszeresen jártak a koncertjeinkre, az is elég nagy közönség/közösség volt. Azt gondolom, mindannyiunknak életre meghatározó élménnyé vált az az időszak, melynek szerencsére mi is aktív, kreatív része voltunk. Akkoriban, ha jöttem-mentem a városban, rendszeresen rám köszöntek emberek, mosolyogva, és én ennek szintén nagyon örültem.

Hogyan alakult meg a 2. Műsor?

Volt egy Tanulmány Színház nevű színjátszó kör, amely az I. László Gimnáziumból indult, később pedig átkerült a Szkéné Színházba, ahonnan sok híres kolléga került ki, Péterfy Boritól kezdve Terhes Sándorig. Később Arvisúra Színház lett a neve. Ez azért fontos, mert Somogyi István, aki rendezte a darabjainkat, egyébként kémiát tanított nekünk, Cserkúton tartott több napos színházas összejöveteleket, és egy ilyen alkalomkor, 1981 szilveszterén találták ki a fiúk, hogy legyen egy zenekar. Én ezen a bulin nem voltam ott, de miután visszajöttek és elmesélték, csatlakoztam, mert ennek a közösségnek ugyanúgy tagja voltam, érdekelt, és játszottam is hangszeren.

A zenekar a Műegyetem egyik kollégiumában játszott gyakran, a Bercsényiben.

Építészhallgató lettem, és a BME Bercsényi kollégiuma híres volt arról, hogy az ebédlőjébe befogadta ezeket az underground zenekarokat, mint az Európai Kiadó, a VHK vagy a Bizottság – tehát mindazokat, akik benne voltak nálatok az első ötvenben.

A zenekar énekesnői pedig a legjobb csajoknak számítottak az undergroundban.

A legismertebb közülük a Bambi volt, ő tényleg egy tünemény, ma is. Rajta kívül a Holló Klári volt benne, a Gerhes Gabi akkori felesége vagy barátnője volt, Paranits Bea, aki a dobosunk, Bana Robi csaja volt. A barátnők is magától értetődően kerültek a zenekarba, hiszen, mint már említettem, egy társaság voltunk. Zenélni nem nagyon tudtunk, de elemi erővel el szerettük volna mondani, hogyan érezzük magunkat a világban. Sose felejtem el, hogy egyszer beneveztünk egy versenyre, és a háromtagú a zsűriből Babos Gyula azt mondta az értékeléskor, hogy ez zenének nem zene, nem is tudja, hogy mi, de valamit nagyon el szeretnénk mondani. És ez szerintem teljesen korrekt dolog és meghatározás volt Babos Gyula részéről. Akkor és ott, húszévesen nagyon rendben volt, amit csináltunk.

Hogyan lett a 2. Műsor a Bizottság előzenekara?

Gyerekkorom óta rajzolok, amikor 17 évesen felkerültem Pestre Pilisről, az igazán megrázó élmény volt. Nagyon szófogadó, jó tanuló gyerek voltam, különórákra jártam, edzésre, versenyeket nyertem, aztán amikor Pestre kezdtem járni gimibe, akkor a többiek már kocsmázni meg csajozni jártak, én pedig mehettem haza vonattal. Valószínű, hogy ez nem az igazi életem volt, mert amíg nem találkoztam ezzel az egész dologgal, addig nem ittam, nem dohányoztam, példás életet éltem, de aztán ez az egész megborult. Az egyetemen elég haladó szellemű építészhallgatók voltak, londoni punkokról volt fotóbemutató, ott hallottam először new wave-et és punkot, és akkor hallottam először a képzőművészekből álló Bizottság zenekarról is. Így hát elmentem és megnéztem őket Terhes Sanyi barátommal, és rám akkora hatással volt a koncert, hogy onnantól fogva minden Bizottság-koncertre elmentem. De még ez sem volt elég, mert egyszerűen találkoznom kellett a tagokkal, úgyhogy amikor megtudtam, hogy a legtöbb tag Szentendrén lakik, kimentem oda, és addig bolyongtam, amíg egyszer a patakparton az Ef Zámbó Öcsike jött velem szembe az akkori feleségével, a Magdival, én pedig megszólítottam, hogy szia Öcsike, téged kereslek. Így kezdődött.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

A 2. Műsor is képzőművészekből és színészekből állt?

Igen, mert a Gerhes Gáborral, aki menő képzőművész most, rengeteg színpadképet csináltunk együtt, és ő is tagja volt a zenekarnak. A Bizottság Afrikában című országos turnén is én állítottam fel a színpadképet minden egyes alkalommal, úgyhogy az is magától értetődővé vált, hogy mi együtt koncertezzünk, de mindez úgy kezdődött, hogy felkerestem a zenekart Szentendrén. Azóta is jóban vagyok velük.

A többi, nem képzőművész újhullámos együttesekkel milyen viszonyban voltatok?

Velük nem koncerteztünk, természetesen megnéztük egymást gyakran, de ez egy másik vonal volt. A miénk dallamosabb, játékosabb stílus volt, de mivel majdnem ugyanazokon a helyeken játszottunk mi is, mint az Európa Kiadó és a többiek, ezért nagyjából ugyanaz a közönség járt a koncertjeinkre is, és a zenészekkel is tartjuk a kapcsolatot.

A 2. Műsor leginkább inkább a lazább, amerikai újhullámos zenekarokat követte, mint a B-52's vagy a New York-i art-punk zenekarok (Talking Heads, Blondie), ugye?

Igen, a B-52's-t is szerettük, a Devót is nagyon bírtuk, meg a Talking Heads-vonalat is.

Többen is írtatok számokat a zenekarban?

A legtöbb zenét és szöveget a Gerhes Gábor és én írtuk. Én melankolikusabb számokat írtam, lassabbakat. 2010-ben nekünk is megjelent egy CD-nk, amikor oly sok egykori zenekarnak megjelent lemeze egyszerre, ezen zeneszerzőként az egész zenekart is feltüntettük a számoknál, hiszen a csapatmunka nélkülözhetetlen. Mindenki aktív részese volt a produkcióinknak, a díszleteket is – amelyek erősen jellemzőek voltak ránk – legtöbbször közösen készítette az egész zenekar.

Haumann Péter mit szólt hozzá, hogy született egy dal róla?

Nem tudom, hogy tud-e róla. Én találkoztam vele később, de nem adtam neki CD-t. Csak arról tudok, hogy az Erdős Péterhez eljutott a zenekar híre, mert egyszer a Kritika című folyóiratban azt írta, hogy a 2. Műsor az Ifjúsági Parkban „szélsőségesen nacionalista dalokat adott elő." Valóban játszottunk ott a Bizottsággal, ő viszont gyanítom, hogy nem volt ott akkor.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

A többi egykori zenekar valamilyen formában visszatért az elmúlt években, a 2. Műsor viszont soha, miért nem?

Valóban, '87-ben oszlott föl a zenekar, de '93-ban, a Nap-Nap Fesztiválon még felléptünk egyszer, azóta nem volt több koncertünk. Volt egy olyan oka is ennek, hogy amikor az együttes kezdett népszerűbb lenni, akkor lett egy menedzserünk, György Péter személyében, aki szervezett is nekünk két nyugat-európai turnét, ami szintén felejthetetlen élmény, köszönet érte Péternek. Ekkor merült fel annak a lehetősége, hogy legyünk profi zenekar. Szerintem ennek mi nem tudtunk megfelelni, és nem is akartuk ezt igazán. De ez csak az én verzióm. A lényeg, hogy amit szerettünk volna elmondani, azt az alatt a pár év alatt elmondtuk, ezt már csak ragozni tudtuk volna, kivéve, ha valamiféle zenei képzettséggel és ambícióval is rendelkezünk. Mivel ez nem erről szólt, ennek a dolognak be kellett fejeződnie. Azóta felmerült párszor, hogy legyen koncert újra, de komolyabb kísérlet nem volt, hogy összerántsuk a társaságot.

Egyszeri nosztalgiakoncert sem lesz akkor?

Szerintem nem, mert ez az ötéves élmény olyannyira intenzívre és kerekre sikeredett, amit már nem tudnánk megismételni, legfeljebb felidézni.

Nem is folytattátok külön-külön sem a zenélést?

Kirschner Péter játszott és játszik több zenekarban is, az Európa Kiadóban, a Sziámi and Friendsben is, de a többiek tudtommal nem. Jóval a zenekar felbomlása után készítettem néhány zenét egy billentyűzet és a számítógép segítségével, illetve a Kreutz Laci barátommal, aki dobos és zeneszerző, csináltunk zenéket, videókat. Vele a FUGA Budapesti Építészeti Központban mutatkoztunk be, 2013-ban, nem is olyan régen. Bambi ugyanolyan cuki, mint volt, néhány éve a Kirschner Péter által létrehozott De Ja vu Revue-ben énekelt, annak idején pedig a Balkán Fu-Touristban is – velük is sokszor koncerteztünk, ők is a játékosabb-ironikusabb, színházasabb vonalat vitték. Szegény Jancsi, az énekesünk (Greifeinstein János), szintén énekelt Kirschner zenekarában, maradt színész, és emellett bohócdoktor.

És hogy fogadták a 2. Műsort Nyugaton?

Egy nagy Ikarus busszal mentünk ki előbb Svájcba, aztán Párizsba és Hollandiába. Zürichben foglalt házban laktunk, amiről akkor, '87-ben még azt se tudtuk, micsoda, és a hírhedt Rote Fabrikban játszottunk. Ezzel egy időben kiállításunk is volt a Gerhes Gáborral, többek között, de olyan is volt, hogy leszbikus klubban léptünk föl. Hollandiában meg egyfolytában repültek be a punkok a színpadra, én nem is tudtam játszani, mert folyton kihúzódott a Casio zsinórja, ennek ellenére szuperjól éreztük magunkat.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Te díszlettervezőként is dolgoztál.

'97-től 2005-ig több magyar és amerikai film díszleteit terveztem, aztán jött egy komolyabb szünet, most ismét megtalált egy magyar film. Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családban munkacímen futó filmjének vagyok a díszlettervezője.

Az szóba se került annak idején, hogy legyen lemezetek?

Nem, ez fel sem merült, nekünk bőven elég volt, hogy felléphettünk az ország különböző részein, egyetemi klubokban. Így is sok felvétel maradt a koncertjeinkről kazetták formájában. A 2010-es CD-re is ezekből válogattunk. A hangzás minőségének esetleges rovására is, mert jobban kifejezik azt a hangulatot ezek a felvételek, amit a 2. Műsor jelenlétével képviselt.

Nagyon erős volt az a korszak vizuálisan is, amihez te is hozzájárultál a koncertplakátjaiddal.

Ez egy óriási élmény és lehetőség volt, hogy bennünket és másokat is hagytak megszólalni. A szabadság igen kellemes szele érződött mindannyiunkban. Nagyon intenzíven éltük meg ezt a korszakot, amibe nem csak a zenélés tartozott. A Bercsényi klubban nagyon menő kiállítások is voltak a koncertek mellett, volt ott 2. Műsor klub is keddenként, ami néha botrányba fulladt. Többször be is hívattak emiatt a KISZ bizottságra, mert olyan zenekart tettem föl a plakátra, amelynek a tagjai rendőrségi körözés alatt álltak – talán a Mos-Oi volt az. De olyan is volt, hogy egy plakátra repülőket rajzoltam, és emiatt is behívattak, mert akkoriban pont lezuhant egy szovjet utasszállító repülőgép, és én biztos azt akartam karikírozni, noha erről természetesen én mit sem tudtam, természetesen tudhattam is volna, ha olvasok újságot. Mi olyan ártatlanul voltunk ellenzékiek.

Azt mondhatjuk, hogy ezt az egész undergroundot gyakorlatilag a rendszerváltás ölte meg?

Igen. Szerencsére. Ezután már ez a fajta zenei élet valóban nem volt ilyen intenzív. Azután a nyomás és bezártság után, ami nagyon meghatározta ezt az egészet, '89-ben nagy reményekkel fellélegeztünk. Nem volt értelme az oroszokról írni, miután kimentek, vagy a pártállamról, ami már nem létezett addigra. Mára a szorongás és a félelem visszatért.

Ha valaki megkeresne, hogy legyen 2. Műsor-koncert, mit mondanál?

Én nem mondanék nemet.