Vágólapra másolva!
Bő tíz év rejtőzködés után reaktiválta magát az ügynök, aki ugyan jól érzi magát az íróasztal mögött, de akkor sem foltozza össze a gatyáját, ha az életére törnek. A jellegtelen forgatókönyv miatt azonban a Jack Ryan: Árnyékügynök nem éri el az Alec Baldwinnal és Harrison Forddal készült korábbi részek színvonalát. Chris Pine-nak még emberesednie kell, hogy méltóvá váljon Jack Ryan eljátszására.
Vágólapra másolva!

Manapság Hollywoodban nem önálló filmekben gondolkodnak, inkább a szőnyeg alá is benéznek, csak hogy találjanak olyan alapanyagokat, amelyekből kedvező nézői fogadtatás esetén több részből álló franchise-t építhetnek fel. Tom Clancy kémregényeinek hősét, a CIA-nak dolgozó Jack Ryant még csak keresni sem kellett sokat, végig szem előtt volt: az elmúlt 24 évben három színész keltette életre (Alec Baldwin, Harrison Ford, Ben Affleck), négy különböző filmben, és ha valami meglepő volt, akkor csupán az, hogy a 2002-es, nagy anyagi sikert hozó A rettegés arénája után ennyit kellett várni az amerikai ügynök következő küldetésére.

Chris Pine a Jack Ryan: Árnyékügynök című filmben Forrás: UIP

Itt és most van értelme a rebootnak, hiszen már láttuk, hogy értő kezekben Ryan egy nagyon is egyedi és izgalmas hőssé válhat, akinek helye van a James Bondok, Jason Bourne-ok és egyéb világmegmentő ikonok között, mivel egy ritkán látható, sebezhető, gondolkodó típus térne vele vissza. Az elemző, aki elsősorban az intelligenciájával oldja meg az ügyeket. Terepen sem vall persze szégyent, de azért természetes élettere az iroda, és idejének legnagyobb részét jelentések, adatsorok, vaskos könyvek böngészésével tölti.

A Végveszélyben egyik emlékezetes akciójelenetében például Jack Ryan a szomszédos (!) irodában ülő kollégája számítógépét töri fel, és próbál megszerezni egy kompromittáló levelezést. Amikor ezt a másik észreveszi, elkezdi sebtiben törölni az adatokat. A Jack Ryan-univerzumban, legalábbis, ha jól van megcsinálva a film, az ilyen billentyűzetzsonglőrködések is ugyanúgy akciózásnak számítanak, mint mondjuk egy drogbáró földalatti laboratóriumának a kiiktatása. És persze a diplomáciai csörték is fontos részei ezeknek a filmeknek. Izgalmas nézni, ahogy két tengeralattjáró csatázik (Vadászat a Vörös Októberre), de ugyanolyan érdekfeszítő azt figyelni, hogy milyen körmönfont hazugságokkal értelmezi amerikai kollégájának a kialakult vészhelyzetet a szovjet nagykövet.

Chris Pine a filmben Forrás: UIP

Az elődök által támasztott magas elvárásoknak csak részben tud megfelelni a Jack Ryan: Árnyékügynök. Akinek ez a film az első találkozása a főhőssel, az is látni fogja, hogy miért különleges Jack Ryan (Chris Pine) a gomba módra szaporodó akcióhősök mezőnyében. Tehát maga a tény, hogy hosszú szünet után ismét reaktiválta magát a filmvásznon Tom Clancy ügynöke, kétség kívül örömteli dolog.

Viszont, ahogy manapság a puhatolózó első részeknél szokás, most is biztonsági játékot folytattak a készítők, és egy karakánul végigvitt saját koncepció helyett inkább sok olyan elemet beleerőltettek a filmbe, amelyek az elmúlt évek akciófilmjeit sikerre vitték. Ismét láthatjuk az ügynök első gyilkosságát (Casino Royale), a verekedések, autós üldözések pedig a Bourne-filmek stílusát követik. A Homeland című terroristás sorozat is eszünkbe juthat, és még egy hangsúlyos szerelmi szálat is kapunk, hogy tényleg mindenki megtalálhassa a számítását. Sokadjára lehet olyan érzésünk, hogy emberek helyett egy számítógépes program kalkulálja ki a maximális haszon érdekében, hogy mi kerüljön bele egy filmbe.

Keira Knightley és Chris Pine a filmben Forrás: UIP

A mostani trendeknek megfelelően, a film eleje Ryan eredettörténetét meséli el. A karaktert úgy tették maivá, hogy immáron a szeptember 11-i terrorcselekmény hatására áll be katonának, majd miután felépül egy komoly háborús sérülésből, beáll elemzőnek a CIA kötelékébe. Ez egy nagyon is érdekes életút, hiszen nem omlik össze, és képes elfogadni, hogy egy számára kevésbé vonzó formában fogja csak tudni szolgálni a hazáját. A film azonban a felszínt kapargatva vágtázik végig az imént felvázolt események láncolatán, és így alig ad többet annál, mintha csak két-három mondatban kiírták volna Ryan múltját az első percben. Sovány vigasz, hogy így láthatjuk, miképpen ismerkedett meg Ryan jövőbeli feleségével, a rehabilitációs intézetben medikusként dolgozó Cathyvel (Keira Knightley).

Ahogy az eddigi részekbe is mindig az adott időszak leginkább robbanással fenyegető politikai feszültséggócait emelték be (IRA, drogháború), a Jack Ryan: Árnyékügynök is egy hasonlóan kurrens témához nyúlt: újabb pénzügyi válság eljövetelével riogat. Ryan beépül egy Wall Street-i irodába, és egy orosz milliárdos céglistáját, illetve pénzügyi forgalmát böngészve arra kezd gyanakodni, hogy Viktor Cserevin (Kenneth Branagh) be akarja dönteni az amerikai gazdaságot.

Jack Ryan: Árnyékügynök, az előtérben Kenneth Branagh Forrás: UIP

Igen, ez így elég meredek következtetés, és sajnos a film sem foglalkozik a háttér kibontásával: mutatnak egy adatsort, aztán Ryan bőszen gondolkodó arcát, és további bizonyítékok hiányában, később sem válik hihetőbbé az összeesküvés-elmélete. El kell hinnünk, hogy igaza van. És persze igaza van, csak ez nem A Wall Street farkasa, amelyben a kamerába beleröhögve mondja DiCaprio, hogy senkit sem érdekelnek a részletek, a buli a fontos. Itt jól jött volna egy kidolgozottabb, részletekbe merülő forgatókönyv, hogy mi nézők is részt vehessünk a nyomozásban, és ne csak Ryan zsenialitásán álmélkodhassunk.

A párbeszédeken is lett volna még mit csiszolni. A drámaian komoly hangvétel jól áll a filmnek, de néha átcsúszik erőlködő nagyotmondásba („Oroszország nem egy ország, hanem egy vállalat.”), és akaratlanul is röhejessé válik. Amikor Ryan felismeri Napóleont a Cserevin irodájában lógó festményen, az orosz megdicséri, hogy „látom ért a történelemhez”. Tényleg? Ez ennyiből kiderülne?

Chris Pine és Keira Knightley a filmben Forrás: UIP

Ez az első film a sorozatban, amely nem egy Tom Clancy-regényen alapul, és sajnos meg is látszik rajta. Kevésbé szövevényes, és ahogy sok minden mást, Cserevin tervét sem sikerült egyedivé, vérpezsdítően gátlástalanná tenni. Pénzügyi machinációk és terror - manapság minden második megalomán gonosz ezzel jön. Sokkal ügyesebben kellett volna megírni a filmet ahhoz, hogy ez a terv ne váljon unalmassá. Azon viszont, hogy már megint egy orosz támadja meg Amerikát, nem érdemes fanyalogni, látva Putyin egyre nyilvánvalóbb birodalmi törekvéseit, ez annyira nem is volt rossz ötlet.

Kevin Costner egyszer már majdnem eljátszotta Jack Ryant, de a Vadászat a Vörös Októberre főszerepe helyett végül azt választotta, hogy nem halogatja tovább régóta dédelgetett filmtervét, a Farkasokkal táncoló-t. Negyed század elteltével, Jack Ryan mentoraként tűnik fel a sorozatban, és ezzel végleg eldőlt, milyen szerepekben számít rá manapság Hollywood. Costner Az acélember után most is megmutatta, hogy bölcs, tanácsokat osztogató apafiguraként kimagasló teljesítményre képes.

Chris Pine és Kevin Costner a filmben Forrás: UIP

Keira Knightley-val sincsen baj, kiszámíthatatlan, féltékenykedő feleségnek remek, csupán arról nem tudott meggyőzni a film, hogy tényleg szükség volt az elég sok időt felemésztő szerelmi szálra. Egy ponton elhangzik, hogy ez geopolitika, és nem párkapcsolati terápia. Ha lesz folytatás, ezt az intelmet lehetőleg fontolják meg az írók.

Az egyetlen igazi kérdőjel Chris Pine a címszerepben. A vagányságot sokszor önfejűséggel összetévesztő Kirk kapitányként szerettük a Star Trek-ben és folytatásában, most viszont elkerülhetetlen az összehasonlítás Alec Baldwinnal vagy Harrison Forddal, és ha tévedésnek túlzás is lenne mondani a szerepeltetését, de különösebb hatást sem gyakorol a nézőre.

Keira Knightley és Kenneth Branagh a filmben Forrás: UIP

Kenneth Branagh elsőre idegenül hatott Cserevinként, talán izgalmasabb lett volna a milliárdos mesterkedéseit egy orosz színész előadásában figyelni, de aztán ki lehet vele békülni, látva azt az állandóan égő, mérhetetlenül nagy indulatot a szemében. Cathynek is olyan hévvel udvarol a vacsoraasztalnál, mintha egy országot akarna meghódítani, még Lermontovról és az orosz romantikáról is elcsevegnek. Több ilyen magamutogató furcsaság simán elfért volna a forgatókönyvben. Vagy az is frappáns húzás volt, hogy egy régi, fekete-fehér filmeket vetítő, hangulatos moziban találkozik az összekötőjével Ryan. Kiszámíthatatlanabb, élettel telibb lehetett volna a film, ha több ilyen megjegyezhető, kedves apróság van benne.

Rendezőként dicsérni lehet Branagh-t: ha maradéktalanul nem is tudta megvalósítani, de a szándék végig érezhető a részéről, hogy egy kimért, nyugodt, a régi idők kémmozijainak hangulatát visszahozó filmet készítsen. A Moszkvában játszódó éjszakai, neonfényes jelenetek a legsikerültebbek: annyira tökéletes az illúzió a széles sugárutakkal, hogy igencsak meglepődtünk azon utólag, hogy ezeket a részeket kevés kivétellel Londonban, illetve Liverpoolban vették fel. A New York-i befejezést sajnos azonban ismét a fantáziátlan kapkodás jellemzi.

Chris Pine a filmben Forrás: UIP

Tisztességesen összerakott, ugyanakkor túlságosan is óvatoskodó, a berögzült sémáktól soha el nem távolodó kémkedős akciófilm lett a Jack Ryan: Árnyékügynök. Olyan moziélmény, amire legelnézőbb hangulatunkban is csak annyit tudunk mondani, hogy végül is kellemes volt, aztán lépünk is tovább.