Ingyenes pénzfelvétel februárban: utolsó pillanat

Vágólapra másolva!
Ma jár le a bejelentkezés első határideje. Aki a számlavezető bankjánál még ma kitölti az idevágó formanyomtatványt, februárban már kétszer tranzakciós illeték nélkül vehet fel készpénzt, összesen 150 ezer forintot. De vannak bankok, ahol neten is lehet nyilatkozni, és azt elég egyszer.
Vágólapra másolva!

Az MNB honlapján található tájékoztató szerint a készpénzfelvételi kedvezményre az a természetese személy jogosult, aki betöltötte a 16. életévét, Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy melyik számlára vonatkozóan szeretné igénybe venni a kedvezményt. Az érintett tranzakciók esetében a tranzakciós illeték költségei nem terhelhetők át a fogyasztókra, ugyanakkor a hitelintézetek e tételek után is kötelesek az illetéket megfizetni. Egy számlához csak egy nyilatkozat tehető, a kedvezmény tehát nem tulajdonosonként, hanem számlánként vehető igénybe.

Mindig az adott hónap 20. napjáig kell nyilatkozni. Ha valaki a mai határidő után adja le a nyilatkozatát, februárban még nem lesz jogosult a díjmentes készpénzfelvételre.

Az MTI által megkérdezett bankok munkatársai a múlt hét közepén úgy nyilatkoztak, hogy nem tapasztaltak rohamot. Addig ügyfeleik körülbelül 40 százaléka igényelte a jogosultságot.

Ez a link abban segít, hol találod az egyes bankok netes nyilatkozatát.