Vágólapra másolva!
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Igazgatósága 2014. január 17-én egyhangú szavazással megválasztotta a társaság elnökének Nagy Csabát, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgatóját, vezérigazgatójának pedig Urbán Zoltánt.
Vágólapra másolva!

A két társaság közös közleménye szerint az MFB Igazgatósága ugyancsak még aznap közös megegyezéssel megszüntette Urbán Zoltánnak az MFB-nél betöltött vezérigazgató-helyettesi munkaviszonyát.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. részvényeinek 30,7 százaléka a magyar állam, 46,84 százaléka a Magyar Fejlesztési Bank, 22,46 százaléka pedig 20 egyéb magyarországi pénzintézet tulajdonában van. A magyar állam tulajdonosi jogait is az MFB gyakorolja.

A közleményben emlékeztetnek: a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-t együttesen alapította a magyar állam, a legjelentősebb hazai kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek, és néhány vállalkozói érdekképviseleti szövetség 1992-ben. A cél az volt, hogy a társaság készfizető kezességet vállalhasson, ha kell, így katalizátorként működjék közre a hitelezésben a kkv-szektorban. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. stratégiai célja, hogy forrásai révén az életképes vállalkozások versenyképesek maradhassanak és bővíthessék alkalmazottaik számát. A társaság ezáltal hozzájárul az elmaradott térségek felzárkóztatásához az Európai Unió Európa 2020 célkitűzéseivel összhangban.

2013-ban a Magyar Fejlesztési Bank tőkeemelést hajtott végre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ben, és a kormány a kezességvállalási díjakhoz nyújtott támogatásról döntött. Emiatt a hitelért folyamodó kis- és középvállalkozások számára jelentősen olcsóbbá vált a szolgáltatás.

A közlemény szerint az új vezérigazgató legfontosabb feladatának tartja a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának támogatását, valamint azt,hogy a 2014-2020 költségvetési ciklusban minél hatékonyabban lehessen felhasználni a garanciaeszközökre rendelkezésre álló uniós forrásokat. Urbán Zoltán 54 éves, okleveles közgazda, tanulmányait a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen végezte, további képesítéseket szerzett a Wharton Schoolon (Philadephia, USA), a Globecon Europe-on, illetve a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Az elmúlt 24 évben dolgozott magyar és német pénzintézeteknél, 2010. június 18-a óta az MFB vezérigazgató-helyettese, igazgatóságának tagja volt, továbbá tagja a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. igazgatóságának és a European Investment Bank (EIB) igazgatóságának is.